Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Kínai kajadömping

He He Kínai Étterem BudapestHe He Kínai Étterem Budapest a térképen

Átlagos 2021. októberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2021. október 13.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Májusban terveztük a családi szülinapok megünneplését, de a covid-helyzet, majd a nyári nyaralások miatt végül szeptemberre húzódott a közös ebéd. A budapesti Chinatown - Monori Center - területén található számtalan étterem közül a He He az egyik legjobbak között számon tartott. Hogy a hely autentikus, ahhoz kétség sem fért. Hogy népszerű, ahhoz sem, mert hétvégén ebédidőben az emeleti asztalok mindegyikénél ültek. Előzetes foglalásunknak köszönhetően a kerekasztalt kaptuk, ami hangulatosabb volt, mint a több sima szögletes fenyőasztal. A székek kényelmetlenek voltak, sőt kettő annyira lötyögött, hogy ki kellett cserélnünk másikra.
A hely legnagyobb gyengesége a tisztaság, pontosabban ennek szemmel látható hiánya. Az emeleten összesen 1 db WC található, amely egyben takarító raktár is, WC papír, kéztörlő nincs,
Az asztal élei mentén évek óta állott zsíros + kosz csíkos rétegre lehettünk figyelmesek. Az italok mellé - műanyag palackos Cola termékek, Cappy, kínai tea - poharat nem kaptunk.
A személyzet unott, érdektelen, határozottan türelmetlenül fogadták, hogy nem tudtunk azonnal dönteni és pikk-pakk leadni a rendelést. Cserébe később kaptuk meg az ételeinket, mint az utánunk később érkező többi asztaltársaság. A személyzet - pincérek, szakácsok - mind kínaiak, magyarul nem szívesen szólalnak meg.
Az ételek változatosak, izgalmasak, különlegesek, némelyik furcsa, inkább bevállalós kalandvágyóknak ajánlanám. Gyerekbarát ételek nemigen vannak, ezzel mi kicsit melléfogtunk. Árakban viszont nagyon korrekt, és egy-egy fogás hatalmas mennyiséget jelent. Én egyedül egy főételt nem tudtam volna megenni, ebben biztos vagyok.
Választottunk 2 féle sült rákot, vaslapos csirkét, vaslapos marhát zöldségekkel, zöldséges pirított rizst, hússal töltött batyut, 2 adag ragacsos rizst, valamint egy másik csirkeételt, aminél a kép alapján egészen másra számítottunk, mint amit végül kaptunk (ld. fotó). Kínai sört nem tartanak, pedig éppenséggel lehetne.
A rák és a marha a kéréssel ellentétben csípős, túlságosan fűszeres volt.
Szóval lett volna számtalan izgalmas fogás, belsőségek, különlegességek, pl. 100 napos tojás is, de ezeket nem próbáltuk. Ugyanakkor saláták és desszertek egyáltalán nincsenek.
Ezen a szinten szerintem az ilyen mértékű kosz és igénytelenség nem elfogadható, valamint ennyire nem szabadna a magyar vendégekkel barátságtalanul, vagy legalábbis közömbösen bánni, elvégre csak Magyarországon működnek és nem egy zárt körű, kizárólag kínai vendégek számára fenntartott étterem.
A maradékot, amelyből jócskán maradt, elcsomagoltattuk, pontosabban nagyrészt én csomagoltam el az elkért dobozokba.
A számla használhatatlan a számunkra, hiszen minden fogás - kivéve a Cappyt - kínaiul szerepel rajta. Az ételek nem beazonosíthatóak rajta.
Bankkártyával lehet fizetni, szervizdíj nincs.
Összességében nekem csalódás, nem gondoltam, hogy ennyire igénytelen ez az étterem. Így a pozitívumai ellenére nem ajánlom.
Az alsó szinten büfés jellegű kiszolgálás van.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:Gyenge
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Gyenge
Fényképek (35)
He He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - EgyébHe He Kínai Étterem Budapest - Egyéb
Népszerű szállások a környéken
Hotel Nagyerdő Debrecen - Debreceni ízelítő
Debreceni ízelítő
2024.08.31-ig
Hotel Nagyerdő Debrecen
70.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hunguest Saliris Egerszalók - Napi ár
Napi ár
2024.12.24-ig
Hunguest Saliris Egerszalók
68.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Kastélyhotel Sasvár Parádsasvár - Kastélyélmények 3 éjszakától kedvezménnyel
Kastélyélmények 3 éjszakától kedvezménnyel
2025.01.05-ig
Kastélyhotel Sasvár Parádsasvár
132.816 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval