Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Hatalmas fagylaltválaszték

Hisztéria Kávézó & Fagyizó - WestEnd City Center BudapestHisztéria Kávézó & Fagyizó - WestEnd City Center Budapest a térképen

2016. szeptemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. október 9.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Viszonylag gyakran megfordulok a Hisztériában, mivel nagyon jó, könnyen megközelíthető helyen van. A férjemmel vagy a barátnőimmel egyaránt szívesen ülünk be ide egy kellemes hangulatú beszélgetésre.
A külső teret nem szeretjük, mivel a „plázázók” útvonalába esik. A belső tér viszont nyugodt, hangulatos.
Én leginkább a fagyikelyheket és a shake-et szeretem, melyekből nagyon széleskörű a választék, hiszen a Hisztériában kapható bármely fagylaltból elkészítik őket. Az ízvilág kiváló, az előre összeállított kelyhek azonban hatalmasak. Negatívumként azt tudnám megemlíteni, hogy amikor megkérdeztem, hogy tudnának-e olyan kisebb kelyhet ajánlani, aminek az alján szintén van piskóta (mint az előre összeállított hatalmas adagban), azt felelték, hogy el tudják készíteni ugyanazt a kelyhet kicsiben, azonban az ára ugyanannyi lenne. Ebből érthető okokból nem kértem. A másik hátránya a helynek, hogy nem lehet bankkártyával fizetni. Mindezek ellenére a Hisztéria továbbra is kedvelt találkozási pontunk lesz.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:
Hangulat:
Ár / érték arány:
Tisztaság:
Fényképek (3)
Hisztéria Kávézó & Fagyizó - WestEnd City Center Budapest - Étel/italHisztéria Kávézó & Fagyizó - WestEnd City Center Budapest - Étel/italHisztéria Kávézó & Fagyizó - WestEnd City Center Budapest - Étel/ital

Hisztéria Kávézó & Fagyizó - WestEnd City Center további értékelései

2024.01.22a párjával
Átlagos
Hétvégi kirándulás - ebéd West End üzletközpontban. , majd utána cukrászdában édességek elfogyasztása. . Ez nem volt valami jő választás. , részben. Á kért kávé finom volt a sütemény igazi kézműves - ízletes. Csak egy problémánk volt, a hely igen szűkös- 8 darab kis asztal van egymás...
2022.08.22családjával
Kiváló
A családommal jártam itt augusztus200-21.-én. A felszolgálás kiváló volt, nem tudom mi ez a sok negatív kritika. Volt egy sötébarna hajú felszolgáló leányka, akit jómagam is foglalkoztatnék az éttermemben. Le a kalappal előtte, hogy ilyen zűrzavarban is illedelmesen viselkedett velünk.
2021.07.21a párjával
Átlagos
A tápiószecsői cukrászdájuk rendszeres vendégei voltunk, de a megújulást követő áremelkedés és adagcsökkenés óta nem járunk már, most a fővárosban újra esélyt adtunk nekik, ezúttal a fagyinak. A szicíliai pisztácia tényleg jó volt, a diabetikus választék szegényes (nem mentes, csak diabetikus), a...
Népszerű szállások a környéken
Barrico Thermal Hotel Demjén - Napi ár félpanziós ellátással
Napi ár félpanziós ellátással
2024.12.30-ig
Barrico Thermal Hotel Demjén
35.950 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Hunguest Saliris Egerszalók - Napi ár
Napi ár
2024.12.24-ig
Hunguest Saliris Egerszalók
60.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös - Kikapcsolódás Kiskőrösön korlátlan gyógyfürdőzéssel, félpanziós ellátással
Kikapcsolódás Kiskőrösön korlátlan gyógyfürdőzéssel, félpanziós ellátással
2024.12.24-ig
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös
69.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval