Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Kézműves csúcssöröző

Hopaholic Pub BudapestHopaholic Pub Budapest a térképen

Kiváló 2015. decemberben, egyedül járt ittÉrtékelt: 2015. december 22.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Imént írtam a biztos tippekről az Esca kapcsán, nos, ilyen volt a Hopaholic is, mely a tulajnak a második, remélhetőleg nem utolsó kocsmája. Elkelne belőle egy kerületenként. Ez hagyományos kocsma, komoly férőhelyszámmal, amit azok értékelnek igazán, akik szorongtak már este fél kilenckor a Kertész utcai egységben.
A dekoráció igényes, a hangulat inkább vagány, belevaló, mint elegáns, de egy kocsma ilyen kell legyen.
A pultosok értik a dolgukat, és sokkal kedvesebbek, mint a tulaj, aki csak a barátokkal állt szóba a másik helyen, köznapi ember örülhetett, ha válaszra méltatták.
A sörök pedig, nos, azok legendásak.
A Sörbúvár blog szerzőjével beszélgettem, mielőtt betértem volna, azt javasolta, hogy feltétlenül kóstoljam meg a Phantom nevű belga serfőző Saison nevű sörét (lehet, nem pont így írják, mindegy.) Elsőre az volt az érzésem, hogy kitolásból javasolta ezt, a savanykás ízvilág nem esetem a sörök világában. Minden esetre, ahogy kortyolgattam a jó drága sört, (0.25 liter 1000 ft) egyre inkább megtetszett ez a testes aromagazdag nedű. Vettem hazavitelre is egy Gólem féle új sört.
A Hopaholic az a hely, ahová biztosan megyünk még, itt mindig lesz mit kóstolni újdonságot.
Ételek nincsenek, az ételrovatban a sörválasztékot jutalmaztam.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (36)
Hopaholic Pub Budapest - Étel/italHopaholic Pub Budapest - BelsőHopaholic Pub Budapest - Étel/italHopaholic Pub Budapest - Étel/italHopaholic Pub Budapest - Étel/italHopaholic Pub Budapest - Étlap/itallapHopaholic Pub Budapest - Étlap/itallapHopaholic Pub Budapest - Étlap/itallapHopaholic Pub Budapest - Étlap/itallapHopaholic Pub Budapest - Étlap/itallapHopaholic Pub Budapest - Étlap/itallapHopaholic Pub Budapest - Étel/italHopaholic Pub Budapest - Étel/italHopaholic Pub Budapest - BelsőHopaholic Pub Budapest - BelsőHopaholic Pub Budapest - BelsőHopaholic Pub Budapest - BelsőHopaholic Pub Budapest - Külső képHopaholic Pub Budapest - Étlap/itallapHopaholic Pub Budapest - BelsőHopaholic Pub Budapest - BelsőHopaholic Pub Budapest - BelsőHopaholic Pub Budapest - BelsőHopaholic Pub Budapest - BelsőHopaholic Pub Budapest - EgyébHopaholic Pub Budapest - EgyébHopaholic Pub Budapest - EgyébHopaholic Pub Budapest - Étlap/itallapHopaholic Pub Budapest - Étlap/itallapHopaholic Pub Budapest - Étlap/itallapHopaholic Pub Budapest - Étlap/itallapHopaholic Pub Budapest - BelsőHopaholic Pub Budapest - BelsőHopaholic Pub Budapest - BelsőHopaholic Pub Budapest - BelsőHopaholic Pub Budapest - Belső

Hopaholic Pub további értékelései

2020.09.27a párjával
Kiváló
Népszerű, esténként mindig zsúfolt kézműves söröző az Akácfa utcában. Sokszor már az is kihívást jelent, hogy egyáltalán be tudjon jutni a vendég az ajtón belülre, aztán sikerüljön megközelíteni a pultot a rendeléshez. Már a bejárat előtt a szűk járdán is rendszerint nagy a tolongás a pub előtt....
2018.10.13barátokkal
Kiváló
A Hopaholicba évente többször is elmegyünk, most a tavaly novemberi látogatásunkat hadd elevenítsük fel. Hárman ültünk be, egy jóbarátommal és a párjával két kört ittunk de az a két kör pazar volt. Mindenki kóstolt mindenkitől így aztán megízlelhettünk hatféle sört. Ezek: Joanne gonna Mad,...
2017.05.02barátokkal
Kiváló
Péntek este egy kiadós pulled pork szendvics után keresgél az ember lánya egy helyet, ahova befér és ahol jó kézműves söröket kóstolhat. Aztán a sokadik helyről kifordulva rábukkan erre a sör kánaánra és úgy érzi, hazaért. Bár csak 10 féle csapolt tételből választhatsz, az üveges kínálat...
Népszerű szállások a környéken
Silver Hotel Hajdúszoboszló - Senior csomag nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezők részére
Senior csomag nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezők részére
2024.12.23-ig
Silver Hotel Hajdúszoboszló
89.976 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Calimbra Miskolctapolca - Tavaszi áreső
Tavaszi áreső
2024.05.31-ig
Hotel Calimbra Miskolctapolca
70.720 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Aurora Hotel Miskolctapolca - Aurora napok
Aurora napok
2024.12.21-ig
Aurora Hotel Miskolctapolca
73.200 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval