Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Humm, humm, hummus

Hummusbar - Allee BudapestHummusbar - Allee Budapest a térképen

Átlagos 2021. szeptemberben, egyedül járt ittÉrtékelt: 2021. szeptember 3.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Mai vizsgálódásunk tárgya az Allee egyik új étkezdéje a Hummusbar. Nemrég nyitottak és máris egy rakás negatív kritikát kaptak a Google értékelései között. Járjunk hát utána! A pultnál senki, pedig éppen ketyeg az ebédidő, máshol sorok állnak, iskolákból is most szabadultak ki az éhesek. Én meg egy akaratlan tesztnek vetettem alá a pultoslányt, való igaz, otthon felejtettem a szemüvegemet, és erre hivatkozva elmagyaráztattam magamnak, mit is ehetnék itt? De elmondta, nem is barátságtalanul, végül is ráértünk, nem tolakodott ott senki. Így azután csirkecombból készült ételt kértem, krumplival is, salátával is, hummusszal is Ez nem gyorsétterem, frissen készítik, ülj le, és majd számot kiáltanak bele a levegőbe. Így lettem és a Hatos. Kivettem egy Super teát, leültem - volna egy asztalhoz, ami üres is volt, közel is volt, de koszos is volt. Vártam, hogy jön valaki letörölni, de nem jött, így a morzsákat, maszatokat én töröltem le egy papírzsebkendővel. Ez nem közvetlenül csak az üzlet hibája, a takarítók közösek más boltokkal, ugyanabban a térben. Készülgetett, készülgetett az étel, végül rámnézett és intett a lány, nem kiabálta világgá, hogy hatos. Nos részben igazat is adok a kritizálóknak, részben meg nem is. A hús kissé feldolgozatlan, akadnak néha nyersebb darabkák is, az meg, hogy a combból az elrághatatlan inas részek is belekerülnek, nem valami szép dolog. Ezeket úgy köpködd ki a tálcára, vagy mi legyen velük? A krumpli rosszul túlsütött és feledhető, a saláta finom, ehető, de semmi különös nincs benne. A pita elvághatatlan ezekkel a favillákkal és fakésekkel, teljesen reménytelen ezek célszerű használata. Összességében nem hiszem, hogy sűrűn fogok idejárni. A Super tea is egy keserű szomorúság, de azért legyűrtem valahogy.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:
Hangulat:Gyenge
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:Gyenge
Fényképek (3)
Hummusbar - Allee Budapest - Külső képHummusbar - Allee Budapest - Étel/italHummusbar - Allee Budapest - Egyéb
Népszerű szállások a környéken
Thermal Hotel Balance Lenti - Senior hétköznapok fürdőbelépővel
Senior hétköznapok fürdőbelépővel
2024.12.24-ig
Thermal Hotel Balance Lenti
107.820 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Holiday Resorts Balatonszárszó - Kedvezményes ajánlat
Kedvezményes ajánlat
05.15-10.14.
Holiday Resorts Balatonszárszó
101.180 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Kumánia Kisújszállás - Napi árak félpanziós ellátással
Napi árak félpanziós ellátással
2024.12.23-ig
Hotel Kumánia Kisújszállás
53.800 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval