De nem csak mi, hanem rengeteg más magyar is, és ilyenkor eszik a jónép rendesen, ahol csak bír. Gondoltuk, nem állunk be a szélfútta sátrakban marékból enni, vagy valami kommersz kínait csak nem eszünk valami lebujban szégyenszemre egy ünnepnapon, de szerencsére itt volt többek között az In Town Hot Pot, és amilyen hihetetlen mázlink volt, üres asztal is akadt éppen. Előttünk-utánunk meg sorok álltak. Mi meg simán, csak be. Ha nem jártál még ilyen helyen, azért légy résen, ez nem egy kínai gyorsbüfé, ez egy rendes hot pot étterem. Szóval, van az asztal közepén a nagy, közös "leves", ami nem leves (csak úgy hívják), hanem abban főzöd a kajádat, amiket kérsz. A tál egyik fele szupercsípős, a másik fele meg szoft, enyhe. És akkor kikéred hozzá a kedved szerinti ennivalókat. Az egyik pincérnő anyánk helyett anyánk volt, és egész jól beszélt magyarul is, a másik csodaszép volt és kitűnően beszélt angolul, ő meg hát nem az anyám. hanem inkább szerelmem lett azonnal. De tündérek voltak, a nagy vendégterhelés ellenére végig segítettek nekünk is, másoknak is. Elmentünk közösen szószokat, mártásokat készíteni, összeválogatni, keverni, kaptuk a húsnyársakat, kagylókat, azokat főzögettük a bugyborékoló leveseinkben, meg kevertünk össze mindent, amit lehetett. Én pálcikával is ettem, meg európai eszközzel is, minden van. Persze, a végére azért összehozol egy vaskosabb összeget magadnak, hiába kerül minden csak 2-3 ezer forintba, a végére azért összeáll egy nagyobb számla. A leves, azaz az alaplé a nagyobb tétel, tehát jobban jársz, ha négyen mentek, mert az akkor is annyi egy asztalnak, ha egyedül ülsz, mintha négyen lennétek. M ketten voltunk a nejemmel, de kitűnően éreztük magunkat. Égre-földre esküdöztünk, hogy ide eljövünk még egyszer és a család nevű bandériumot is hozzuk magunkkal. A végén még egy jégzselét desszert is belefért nekem, nagyon jól is laktunk, a gyönyörű pénztároslányhoz már csak gyónni, gyönyörködni és fizetni mentem. De nem bántam meg egy fillért sem.
