Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Átlagos kínai - legalábbis amit én ettem

Jiale Kínai Gyorsbüfé BudapestJiale Kínai Gyorsbüfé Budapest a térképen

Átlagos 2016. novemberben, egyedül járt ittÉrtékelt: 2016. november 28.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Jialie kínai gyorsbüfé a műfaj 2.0-ás egységei közé tartozik, melyek felturbózzák a megszokott, és nem kevéssé unalmas választékukat (édes savanyú, illatos falatok, nyolc kincs, gong bao, szecsuáni stb. stb. stb.) néhány ramennel és egyéb izgalmasabb ételekkel.
Egy szép vasárnap reggelen tértem be ide, konkrétan tegnap, a kis hölgy el akart tanácsolni mondván, hogy nincsenek még készen az ételek. Jómagam ragaszkodtam jogaimhoz s arra hivatkoztam, hogy hivatalosan már nyitva vannak. Kiegyeztünk ebben, amiben az is benne volt nyilván, hogy tudomásul veszem a szűkített választékot.
Kértem egy tavaszi tekercset, amit mikróban melegítettek, még jó, hogy szóltam, hogy vegye ki, mert tönkretette volna, ha végigmegy a program, így is túlforrósodott, továbbá egy szójababcsíra-salátát. 630 ft-be került e két étel, aminek megvalósítási szintje átlagos volt.
Némi időbe tellett, amíg a sokszorosított menűlapon megértettem a logikát. Csak hús, rizs és tojásos rizs rovatok vannak, az ember hajlamos lenne úgy érteni, hogy a rizs kerül annyiba, mint ahogy az fel van tüntetve. De nem. A köret nélküli variáns azért drágább, mert az doboz egész volumenét a hús tölti ki és űrmértékre megy a játék. De persze legyen ez az ő problémájuk.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:
Tisztaság:
Fényképek (5)
Jiale Kínai Gyorsbüfé Budapest - Étel/italJiale Kínai Gyorsbüfé Budapest - BelsőJiale Kínai Gyorsbüfé Budapest - EgyébJiale Kínai Gyorsbüfé Budapest - Étlap/itallapJiale Kínai Gyorsbüfé Budapest - Étel/ital

Jiale Kínai Gyorsbüfé további értékelései

2025.06.14egyedül
Átlagos
Onnan jutott eszembe, hogy mostanában voltam a Jia Le kínai gyorsbüfében az Üllői úton, és amikor kerestem itt, akkor kiderült, hogy van egy másik is, de az egybeírja, hogy Jiale. És én ott voltam, elég régen, és valahol Budán van a Móricz Zsigmond körtéren. Megkerestem, nem egy vidám hely, nem...
2021.06.19egyedül
Átlagos
Éve óta működő kínai gyorsétterem a Móricz Zsigmond körtéren. A "Jiale" egy kínai mandarin női név, aminek többféle pozitív jelentése van, úm. finom, dicséretes, logikus, aktív, kezdeményező, önálló. Valószínűleg a tulajdonos vagy valamely családtagjának a neve lehet. A név eredete és jelentése...
2019.09.18egyedül
Átlagos
Na, most jól lebuktam, hogy ebben a valamilyen ázsiaiban nem jártam még... de lehet, hogy jártam de annyira nem emlékszem rá. Miről is lehetne ez emlékezetesebb, mint a többi? Kínai kínálat, aztán ramen levesek, meg még thai csirke is... fél Ázsia együtt. Akkor ma itt thai csirkét ettem, kínai...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Freya Zalakaros - Legjobb ár fürdőbelépővel
Hotel Freya Zalakaros
106.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom - Nyugdíjas kedvezményes ár félpanzióval
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom
102.082 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hungarospa Thermal Hotel Hajdúszoboszló - Spa ajánlat fürdőbelépővel
Hungarospa Thermal Hotel Hajdúszoboszló
119.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval