Még egy Ázsia

Kissé szemerkélő esőben, de teljesen normális, átlagos őszben sétáltam hazafelé egy hete a Városligeti fasortól, nem volt késő, de talán egy evésre alkalmas valahol a táj. Damjanich utca, semmi... Rottenbiller utca, végig üres, sötét, sehol semmi... végül a Baross térnél megy ám egy fényújság a túloldalon, hogy ott valami evőhely van! Nosza! Kínai étterem, bemész, senki sehol, ajtó hangosan jelez, ilyenkor az ember zavartan ácsorog, hogy mitévő legyen, aztán végül előjön egy hölgy lentről vagy fentről a lépcsőn és maszkot húz, mivel rajtam is az van, mivel csak így léphetek be. A kínálat nem túl széles, itt nem fogok tésztát enni, ahogy szoktam, mert nincs. Valami maradék zöldséges rizst lehet kikaparni egy tartóból, meg fele krumpli, fele rizs... hát akkor ma így. Savanyúság? Előre bedobozolva. Szeretem ezt a fajta csípős káposztát, de ez valami tartós volt, vagy mi a műanyagba, kissé benzinízű volt, nem is ettem meg mind. Aztán jött a mangóízű, nem mangó üdítő. Hááát, szomorkás egy látogatás volt az őszi estében. A net szerint ez egy pompás, kitűnő, elsőrangú kínai éterem, a legjobb kajával. Hát, mit is mondjak... eltérőek az igényeink. Az evőeszközök, ahogy kikandikálnak a hegyüknél fogva a tartóból... majdnem nem ettem, de aztán a nővel megegyeztünk, hogy elmosok a mosogatónál egy villát és akkor eszem. Így is történt. Egyébként a kínai hölgy roppant bájos és kedves volt. Az étel meg középszerű. Vagy még az sem. Ár olcsó, de hát ez a Baross tér, este... Bent, a kis belső térben magányosan megeszegettem a levadászott kajámat.