Madaras vacsora

Tegnap este az ÉEA (Éhenhalás Elleni Akcióprogram) keretében ellátogattam a Kacsába. Szép a Duna alkonyatkor a Külügyminisztérium mellett állva, halkuló fények csordogálnak a Parlament oldalán lefelé, a Kacsa meg ott van, pár lépésre a parttól. Olyan kis elfeledett, régies dolog ez. Turistákra hegyeződött ki, de szerintem örül, ha valaki arra jár. Klasszikus pincér a hagyományos kötényben kint vár az utcán, kapok egy asztalt is, bár nem foglaltam, talán ide nem is kell. Nagyon szép a kiszolgálás, megadják a módját, ahogy illik. Cigányzene szól, a prímás mászkál, meg a zongorista is vidám fiú, szívesen produkálja magát. Nekem kissé hangos volt a zene, de biztos én vagyok a kishibás. Na, aztán elkövettem a stílustörést, az előzetes elképzeléseimhez képest másik madár, a fácán lett az áldozat, emlékszünk Krúdy Gyulára, szóval, fácánlevest kértem, benne fácánnal töltött gombóccal, és másodiknak is valami ínycsiklandozót, káposztalevélbe csomagolt, gombával töltött fácánt angol zöldbabbal. Meg hát ilyen helyen Pilsner Urquellt szopogat az ember, mi mást? Szóval, nem kacsát ettem a Kacsában, bár erős volt a kísértés. A fácánleves nagyon finom volt! annyira jóízű volt a leve, hogy eltöltött a hála. A göngyölt fácántól már nem voltam annyira elragadtatva, semleges, visszafogott ízek, szóval nem volt a teljes öröm. De azért jó vacsora volt. Amikor már kászálódtam, a prímás úr rám nézett, leolvasta az arcomról, hogy miféle ember ez, és rázendítettek a Zöld a mező, zöld a hegy is kezdetű napjaink slágerére. Hálás voltam ezért is nagyon. Az esti töltekezés 17100 forintomba került szervizdíjjal együtt. Utána telipocakos séta a Duna partján hát ja, élni tudni kell.