Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Kiváló

Kakas Étterem BudapestKakas Étterem Budapest a térképen

Kiváló 2016. februárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. február 12.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Úgy kezdeném, hogy feleségemmel színházba mentünk Budapestre.
Előre megbeszéltük, hogy utána megyünk vacsorázni.
Még itthon(Nyíregyházán) kerestünk az interneten éttermet.
Az ittjártam.hu-n 3. helyre rangsorolták a Kakas éttermet, gondoltuk, kipróbáljuk mi is!
El is mentünk, beléptünk, az ott lévő felszolgáló azonnal kedvesen fogadott, kérdezte van-e hely foglalva, közöltük nincs, csak simán "beestünk" ! Több asztalt is ajánlott,majd a Nekünk szimpatikushoz leültünk. Hozott étlapot, választottunk.
A rendelés után szinte azonnal megkaptunk az innivalónkat, és kb. 20 perc elteltével az ételünket is.
Már a tányér méretén is meglepődtünk, hogy igen méretes volt, és persze a rajta lévő étel is! Az ízek összhangban voltak, kellemes fűszerezéssel, azt kaptuk, amit kértünk, illetve vártunk!
A kiszolgálás gyors, és pontos volt, tudta melyikünk mit rendelt.
Mindegyik felszolgáló sürgött-forgott, mert szinte teltház volt, de mindig, mindenkire figyeltek!
Maximálisan elégedettek voltunk mindennel, ajánlom mindenkinek az éttermet, aki nem akar csalódni az ízekben, és a kiszolgálásban!
Sajnos elég messze vagyunk Tőlük, de ha Budapesten járunk ismét, és étterembe szeretnénk menni, nem fogunk keresni mást!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Kiváló

Kakas Étterem további értékelései

2026.07.16családjával
Gyenge
Ma voltunk ünbepelni a Kakas etteremben. A légkodi nem müködött, nagyon meleg volt. Az étel amit kaptam, setésszűz, nem volt eléggé átsütve. Ezzel szemben, folyamatosan volt tányérunkon 3-4db szép kövér zöld légy. A kappuccino tejeskávé szinten, hidegen érkezett. Cappucinónk egy része( 3/2)...
2025.12.27családjával
Kiváló
Először voltunk itt családialg, a régi helyünkön a legutóbb nagyon rossz volt gyakorlatilag minden. Úgy is ritkán tudunk összejönni, mindeki dolgozik, rajtam kívül én már nyugdíjas vagyok, nem szeretnénk a ritha alkamakat elrontani. Ajánlották az éttermet, mikor paszkodtunk a régire és nem bántuk...
2025.12.11kollégákkal
Szörnyű
A múlt héten voltunk céges vacsorán,már az is érdekes volt ,hogy menüt ajánlottak,eddig csak kifőzdében hallottam ilyet ,valószínü nem akarták hogy nagyon leterheljük őket,választhattunk 5 főételből,egy páran füstölt lazacot választottunk ,életem legrosszabb halétele volt ,hideg,porszáraz,égett,a...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Freya Zalakaros - Legjobb ár fürdőbelépővel
Hotel Freya Zalakaros
106.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Thermál Park Hotel Egerszalók - Senior ár félpanzióval
Thermál Park Hotel Egerszalók
90.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Panoráma Balatongyörök - Wellness és pihenés
Hotel Panoráma Balatongyörök
91.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval