Jó
2026. szeptemberben, egyedül járt ittÉrtékelt: 2026. szeptember 4.Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Kellemes tapasztalatom volt a Kicsi Japánnal az Üllői út pusztult sarkán, meglepően izgalmas élménynek tűnt. Így aztán adott volt, hogy a másik Kicsi Japánba is ellátogassak, a Szent István körútra. Jaj, hát az ember nem tud mindig mindenhol enni, várni kell, hogy rákerüljön a sor a következőre. Kintről semmi érdekes, feltűnő, becsábító. Keresni, figyelni kell, hogy hol van. Rajtam kívül nem volt ott senki vendég, van egy magyar srác is a kiszolgálók között, elkapott, hogy hányan vagyok, aztán tisztáztuk, hogy szálmagam, és ekkor konkrétan egy asztalra mutatott, ahová ülhetek. Poénkodtam a szelíd erőszakon, de megadtam magam, odaültem. Végül is Étlap tanulmányozása után rámenre mentem volna rá, de kiderült, hogy már nem készítenek, tehát egy miso levesben egyeztünk ki. Kis pohárkás adag, abszolút olcsó is, ezer forint alatt. Ehhez képest egész jó volt. Ami még itt képileg látható, az a snow crab duo, szintén nagyon jó falat, kicsike, de hát ez a Kicsi japán a finom zöld tormával, kellemes eszegetés. Megleptem még magamat egy adag Juicy pork foiegras rollal is, szintén nem bántam meg, ez is remekül szolgált. A srác közben eltűnt valahová, a japán kisleánytól Highballt kértem, azt ittam hozzá, kitűnő ötletnek bizonyult. Ez az egész kislakoma mindenestül, szervizdijastul 9416 forintomba került, és minden fillért megért.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Kicsi Japán - Szent István körút további értékelései
2025.01.30egyedül
Jó
![]()
A Kicsi Japán első egységeiben készült ételek az Üllői úton azok tetszését nyerték el, akik a japán konyha fogalma alatt nem csupán a sushi - ramen egyébként nyertes duót értik, hanem nyitottabbak az egzotikumokra, az európai/magyar ízléstől meglehetősen különböző, de autentikus ízekre és...
Népszerű szállások a környéken
64.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
78.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Calimbra Miskolctapolca
81.312 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval