Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Végre egy 5x5ös hely hosszú idő után!

Kiskovász Pékség BudapestKiskovász Pékség Budapest a térképen

Kiváló 2016. novemberben, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2016. november 28.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Teljesen véletlenül akadtunk bele a Kiskovászba, melynek már a neve is rokonszenves. Kicsit hajaz a Kiskohászra, mely Dunaújvárosban működik, de nem ez a fő erénye. Szeretem ha a kovász szóba kerül hiszen az a kenyér lelke.
Márpedig itt minőségi kenyereket adnak, sőt általában minden, ami a polcon van minőségi, ugyanakkor nem szállt el velük a ló, az árak barátiak.
Kínálnak kézműves borokat is, sőt ami nem túl gyakori, olyan pincészet nedűit, melyről nem hallottam. Ez nálam jó pont. A Bajnóczi pince nevével ekkor találkoztam először. Söreik is vannak, az egyik legjobb főzőmestertől, Németh Antaltól. Ez egy olyan hely ahonnan el sem mentünk de már visszavágytunk.
Péksüteményeket vettük, egy fahéjas és egy kakaós csigát (250/db), melyek kitűnőek voltak. Lehetett remek kézműves pestot is kóstolni. Sok sikert kívánunk az üzemeltetőknek!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (12)
Kiskovász Pékség Budapest - Étel/italKiskovász Pékség Budapest - Étel/italKiskovász Pékség Budapest - Étel/italKiskovász Pékség Budapest - BelsőKiskovász Pékség Budapest - BelsőKiskovász Pékség Budapest - BelsőKiskovász Pékség Budapest - BelsőKiskovász Pékség Budapest - EgyébKiskovász Pékség Budapest - Étel/italKiskovász Pékség Budapest - Külső képKiskovász Pékség Budapest - Étel/italKiskovász Pékség Budapest - Egyéb

Kiskovász Pékség további értékelései

2016.12.26egyedül
Átlagos
A Nagymező utcában működő kézműves pékség, az itt készült finomságok - ahogy az üvegportálon is szerepel - mind adalékmentesek. A választék nem túl nagy, de ami van, az jó, finom, minőségi, friss. Leginkább klasszikus péksütemények: kakaós és fahéjas csiga, túrós táska - 250 Ft-os egységáron....
Népszerű szállások a környéken
Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa - Ünnepelj stílusosan, munka nélkül!
Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa
174.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Portobello Hotel Esztergom - Előfoglalási akció
Portobello Hotel Esztergom
101.280 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Átrium Hotel Harkány - Pihenés Harkányban
Átrium Hotel Harkány
25.668 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel