Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Csúcshely - remek atmoszféra, fantasztikus rumválaszték

Kisüzem BudapestKisüzem Budapest a térképen

Kiváló 2016. májusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2016. december 29.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Kisüzem egy nagyon hangulatos hely, ahová már több ízben is betértem, legutóbb idén májusban egy kedves jóbarátommal. Már volt bennünk némi nyomás, hadd ne mondjam, hogy ez is a Bocuse D’Or első napján volt, így aztán nem használtuk ki a hely első számú specialitását, hanem bort ittunk.
Merthogy itt vannak érdektelen, nagyipari sörök (Heineken vonal), jobbacska borok, többek közt a nagybajszú, badacsonyi Nyári Ödöntől, de az igazi nagy specialitás a tömény, azon belül a whiskey és a rum. Azt hirdetik, hogy 130-féle rumjuk van és 40 féle wkiskeyjük, sorakozik is egy sor izgalmas sosem látott palack a polcon.
A whiskeyt mindig is szerettem, a rumot akkor tanultam meg tisztelni, amikor Losch Péter a Pharmában kiselőadást tartott nekünk a témában. Majd voltam “továbbképzésen” a Nappali bárban is.
Egy szó, mint száz, ide kell még menni töményeket kóstolni.
Az 5 pont az italrovatban nyilván a töményeknek szól.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:
Tisztaság:
Fényképek (5)
Kisüzem Budapest - BelsőKisüzem Budapest - BelsőKisüzem Budapest - BelsőKisüzem Budapest - Étel/italKisüzem Budapest - Belső

Kisüzem további értékelései

2020.10.23barátokkal
A számos 7. kerületi bulinegyed-béli italozós, mulatozós hely egyike, amely a Klauzál térrel szemben, a Kis Diófa és a Dob utca sarkán. A hely fiatalos, romkocsmás jellegű, hippis-liberális-balos, sőt megkockáztatom talán egy kissé anarchista irányultságú is. A vendéglátó és szórakozó helyeket...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Korona Wellness Eger - Október 23.
Hotel Korona Wellness Eger
99.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől választható ellátással
Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa - Suli OFF, wellness ON!
Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa
174.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Fürdő Hotel Zalakaros - Két éjszakás ajánlat félpanzióval, fürdőbelépővel
Fürdő Hotel Zalakaros
80.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval