Hát itt is voltam

Egy próbát megér, gondoltam a Napház előtt a II. János Pál pápa tér sarkánál. Népszínház utca, kínai étterem, itt még talán nem is jártam... hát, kívülről szebb, mint bent. Két kínai ül az asztalnál, kérdezek tőlük, láthatóan a személyzet, a trikójuk alapján. Kezükkel intenek, hogy nem értek. Mutogatnak, hogy menjek oda. A pultban áll egy szemüveges kínai lány, ő sem ért sokkal többet, azzal próbálkoztam, hogy megmosnám a kezem és aztán majd ennék is valamit. Ez így túl sok, ez meghaladja a magyar kommunikációját. Talán angol? Az jobban egy. Szeretném vasing m hendemet... ok, persze, ott van lent. Egy sötét lépcső, semmi nem jelzi, hogy mi van arrafelé... lent mozgásérzékelős fény, sötét nagyterem, meg viszonylag tiszta mosdó is van, bár kézmosó folyadék az nincs. Ne legyek telhetetlen. Fent kimutogattuk, hogy mit ennék. Csak kisadag, mert a bizalmam fogytán. Megbeszéljük, hogy szeretem a hot end szpájszit, hátha összehozzuk a csípőset így. Nem hoztuk. Életemben ilyen ízetlen kínai kaját nem ettem, pedig elég sok helyen megfordultam. Siralom és unalom. Még a savanyúságot is meghagytam, pedig az mindig, mindenhol ugyanaz. Itt nem. Ne egyél itt! Én szóltam!