Ellentétben önmagammal

Ma ide esett a választásom, hazafelé néha ezen a vonalon megyek. Mami konyhájában három vagy négy nőszemély áll a pult mögött, az egyik takarít, törölget valamit valami ronggyal, aztán megkérdez engem is, én a roston májat emlegetem, mert ki van írva, ő nem érti, mutogat valami sülthúsdarabokat, én hangosabb májazok a maszk alatt, ő meg mutatja, hogy ja, az van, és rántott csirkemájakat emel fel egy tálcával. Erről lepotyognak valami rántott csirkemájak a pultra, a néni meg a takarítgatós kis kezével csak úgy megfogdossa, összeszedi és visszateszi. Egyből lemondtam a májról. Inkább akkor egy ilyen nagyobb csirkemellet. Meg krumplifőzeléket. A néni megvakarja az arcát, fülét, a száját, visszarakja a maszkot a fejére, majd enni pakol nekem. Háááát.... nem vagyok az az igaz sznob, elegáns helyeken is eszem, meg szutykos piacokon is, de látványosan a képembe tolni ennyi unhigiénikus perfomance-ot... és a vicc az, hogy jól főznek! Jó a hús is, a főzelék is! Nem is drága. De ez az egész viselkedés valami annyira prolintúli, ahogy az egész Lurdy Ház állandó közönsége is, nem is tudom, honnan jönnek... ezek nem a faluról jött kedves, szerethető emberek, meg nem is az a nagyvárosi fajta, hanem... nem is tudom, hogy fogalmazzam meg. Szóval, azok, akiknek ez így jó, ahogy van.