Átlagos 2015. februárban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2015. február 23.
Teljesen véletlenül ismerem eme cukrászda legelső (ma is működő) verzióját vidéken. Tanúja voltam, amint négyszeresére (!!) emelkedtek az árak, míg az adagok egyformák maradtak. Kivéve a fagyinál, ahol feleződtek, mert míg régen egy teljes gombócot kaptál, most durván egy felet, mert valahogy a fagyiskanalat mindig laposra húzzák a fagyitartó szélén. E tény a budapesti cukrászdájukra is igaz. Ennél jobb fagyikat is kapni a városban, méghozzá feleennyiért. A sütemények minősége rendben van, vagyis ehetőek, bár tudnék mit változtatni rajtuk. A kiszolgálás silány. Sehol egy mosoly, egy kedves szó, mitöbb, mikor a kiírt árat szerettem volna fizetni, rámförmedtek, hogy helyben fogyasztva bizony 25 forinttal több. Na nem mintha ez valami hatalmas összeg lenne, de nekem épp rosszkor jött, mivel (rossz tapasztalatok miatt) szinte soha nem tartok magamnál kp-t, kártyával pedig itt nem lehet fizetni.
Ráesteledik az emberre itt-ott, még mindig korán van sötét. Mentem az utcán sírva, hogy valami kocsmát, péket, cukrászdát vagy bármit találjak, mert különben nem teljesítem az ittjartamon a penzumot. És itt jött ez az ötlet, hogy akkor ide. Délután már fogytán vannak a sütemények, ezért látszott,...
Évente 1-2 alkalommal fordulunk meg a Maródi cukrászdában, amely a Jászai Mari téren található. Különösebben nem mutat semmi egyediséget az amúgy hévizgyörki illetőségű cukrászda, a fősodratú vonalat viszik, de nagyobb hibát, problémát sem fedeztem fel náluk. A galériaszinten elég sok asztalnál...
Remek helyen van ez a cukrászda, a Duna szépségében gyönyörködhetünk a teraszáról. Nagyon népszerű hely, mindig sokan vannak, főleg a teraszán. A kinálat óriási, de egy kissé húzos árakkal, lévén a belvárosban. Azonban muszáj betérni, mert ellenállhatatlan finomságaik vannak. Most is egy...