Marhapörkölt-imitáció a török Matildban

A Matild palota a Váci utcától a Ferenciek teréig ér. Ez a kávézó, ill. étterem része. Illik megindokolni az ötösömet... először is: a személyzet legtöbb tagja erőn felül teljesít. Már az utcáról sikerült beinvitálni engem, holott valójában csak a Krúdy szobor miatt álltam meg a ház előtt. De a kialakult beszélgetés elég volt ahhoz, hogy beljebb is kívánkozzak. A külső teraszt nem találtam elég vonzónak, ki akar egy zajos belváros porában, szmogjában enni vagy inni valamit? Belépve meg azért elég lenyűgöző a Matild palota alsó része is. A viszonylag rövid étlap ígéretes címeket mutat, az egyik legjelentősebb tétel az un. "klasszikus marhapörkölt", ami egyébként egyáltalán nem klasszikus, hanem egy újragondolt kreálmány, marhapofából, szelet húsokból készült étek, szósszal leöntve, a tészta átmenet nokedli és a gyufatészta között, a kovászos uborka granulált formában helyezkedik el rajta, és mégis kiváló, finom, elsőrangú gasztronómiai termék! ízlelgettem, el voltam ragadtatva. Közben élőzene szól a zongorán, a teremben néha látható nagymaffiózók sétálnak át, magyarázva, mutogatva, talán a török tulajdonosok egy része, az egyik zoknihiányos, de öltönyös fazon igen jelentősen ki-be mászkált, mutatva magát és fontosságát, a személyzet tagjai között viszont kifejezetten kedvesek, szeretettel viszonyulók is vannak, nagyon hálás vagyok a tüneményes lánynak, aki felvitt az emeletre, magyarázott, mutogatott, és még a saját véleményét, ízlését is beleszőtte olykor a mondanivalóba, le a kalappal előtte a felszolgálók is sokszor nagyon felnőnek a feladathoz, sokszor viszont nem az buta baki, hogy leülök, megtárgyalom egy pincérrel, alaposan, magyarul, hogy mit fogok én itt enni, aztán kihozza az ételt egy másik, aki információ hiányában rögtön turistára vesz és úgy tálal, hogy indzsojjam a mílt. Aztán odajött egy török nemtudomki, tőle kértem sört, vele meg nem lehet magyarul beszélni, angolul viszont abszolút, és aztán egy másik fiú hozza ki. Amikor meg fizetni szerettem volna, sokáig integettem, mutogattam, a végén már felálltam, tárogattam a kezem, szökdécselni kezdtem, hogy felhívjam magamra a figyelmet és odajöjjön végre valaki, pedig több alkalmazott volt a teremben, mint vendég, mindössze három asztalnál ültek. Talán szelektív a figyelem amúgy meg a szervízdíj benne van a számlában, kétszer is. Egyébként meg a gasztroélmény, meg a nagyon kedves személyzet mégis felviszi ezt ötösre.