Kitérő

Ilyeneket az ember mindig pironkodva ír, de hát fények és árnyak... meg nem lehet mindig egy palotában étkezni. Szóval van ez a hívó szó a McDonaldsban, hogy Rácz Jenő az első futamban a fekete fokhagymás ízvilág volt, most meg van egy Wales-i korszak, onnan hozott emlékek, és most a rajongóhad lágyan olvadó, fehér cheddaros sajtszelet kapott bele, meg egy kívül ropogós, belül krémes, panírozott sajtpogácsát, nesze neked Wales, Edward király, bárdok és Arany János. (Vadat és halat, s mi jó falat,
Szem-szájnak ingere). Jön az ittjartamos evész, limited menüt kér, hogy részesüljön a jóból, meg egy LMTD desszertet is, és már 6480 forintnál jár. Ezért van egy szendvics, benne Wales, némi krumpli, meg dzsúsz is. Sorszámom 1, ezzel büszkén beülök a delelő diákgulya közé a legelőre, várom a zsákmányt, meg is jön, meg is eszem, kérdés, hogy mire emlékszem leginkább? Hát arra, hogy ahogy felemelem szendvicset, már folyik is belőle körbe ki minden, aztán, hogy beleharapok, arcszőrzetem is elszíneződik jobbra-balra, mint amikor a hiéna kajálja a friss zebra lágy részeit, de hát ilyen ez sok szalvéta, törülközés, pirulás de jóllaktam, tényleg.