Így aztán a Főzelékgyárnál akadtam le, egy meglehetősen barátságtalan fogadtatás után érdeklődni kezdtem a sűrű ételféleség után, mert ugyebár a legtöbbször csak különböző színű felszíneket látsz, és amikor kiderült, hogy az egyik fejtett bab vagy szemes bab, azonnal azt kértem, fasírttal (nem vagdalttal, fasírttal. . . ). Tehát egy mélytányér főzelék, meg egy másik gulyástálba két fasírt. És jó volt. Nem nagyon jó, de jó. A bab ugyan ritkásan fordult elő a főzelékben az én fogalmaim szerint, de azért előfordult. Jó ízű volt mindkettő, fokhagymás, magyaros. Nem pont az a fasírt, amit a legjobban szeretek, ami szétesik szívesen darabokra a felszeletelésnél, ez az a fajta, ami kemény, tömény, nehezen hasítható állag volt, de mégis jó íze volt. Vannak ételek, amik a napközikben, üzemi konyhákon finomabbak, mint otthon, ilyenek általában az egyes főzelékek is. Például ez is. Lélektelen, művészietlen, de kitölti a szerepét, pont arra jó, aminek ígérkezik, és elfogadtam ezt a kompromisszumot. Tehát tulajdonképpen akár négyes is lehetne az étel, nekem külön, de nagy általánoságban átlagos, hármas. Az ára viszont remek, előző nap ennek a boltnak a szomszédjánál ettem egy szelet magos csirkemellet krumplipürével, az 3000 forint felett volt, ez itt meg 1800 forint és jobban is laktam vele, állítom. A barátságtalanság meg hát. . . hát ilyen a hely, ezek a helyek, körbe-körbe.
