Mi hányas?

Tegnap úgy mentem a Camponába, hogy a görög gyorsétteremben eszem, de aztán elcsábultam és belém hasított, hogy gyrost tízszer eszik az ember, míg főzeléket egyszer sem... na, ezt a hibát javítani kell. Így aztán a Főzelékgyárnál akadtam le, egy meglehetősen barátságtalan fogadtatás után érdeklődni kezdtem a sűrű ételféleség után, mert ugyebár a legtöbbször csak különböző színű felszíneket látsz, és amikor kiderült, hogy az egyik fejtett bab vagy szemes bab, azonnal azt kértem, fasírttal (nem vagdalttal, fasírttal...). Tehát egy mélytányér főzelék, meg egy másik gulyástálba két fasírt. És jó volt. Nem nagyon jó, de jó. A bab ugyan ritkásan fordult elő a főzelékben az én fogalmaim szerint, de azért előfordult. Jó ízű volt mindkettő, fokhagymás, magyaros. Nem pont az a fasírt, amit a legjobban szeretek, ami szétesik szívesen darabokra a felszeletelésnél, ez az a fajta, ami kemény, tömény, nehezen hasítható állag volt, de mégis jó íze volt. Vannak ételek, amik a napközikben, üzemi konyhákon finomabbak, mint otthon, ilyenek általában az egyes főzelékek is. Például ez is. Lélektelen, művészietlen, de kitölti a szerepét, pont arra jó, aminek ígérkezik, és elfogadtam ezt a kompromisszumot. Tehát tulajdonképpen akár négyes is lehetne az étel, nekem külön, de nagy általánoságban átlagos, hármas. Az ára viszont remek, előző nap ennek a boltnak a szomszédjánál ettem egy szelet magos csirkemellet krumplipürével, az 3000 forint felett volt, ez itt meg 1800 forint és jobban is laktam vele, állítom. A barátságtalanság meg hát... hát ilyen a hely, ezek a helyek, körbe-körbe.