Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Csirkenyársak elvitelre

Melissa Bistro Greek Taverna - Nyugati BudapestMelissa Bistro Greek Taverna - Nyugati Budapest a térképen

2024. decemberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2024. december 20.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Forgalmas, központi elhelyezkedésű vendéglő a Nyugati téren. Az elmúlt években több név- és tulajdonoscserén ment keresztül ez a vendéglátó egység, sőt, hónapokig zárva is tartott. Egy ideje görög étterem, taverna működik benne, amely a megnyitáskor még Odüsszeusz néven futott, de egy ideje váltottak Melissára. Ennek okát nem ismerem, talán az lehet a háttérben, hogy ugyanaz a külföld tulajdonosi kör vehette át a helyet, akik a városban már szintén Melissa névre hallgató görög éttermeket üzemeltetnek (Wesselényi utca, Kazinczy utca).
A beltérben is a görög dekoráció, motívumok jelennek meg, sok asztal található nagy alapterületen, ehhez képest kevés vendéget látok, kicsit rideg, élettelen a hely, bár folyamatosan jönnek-mennek a vevők, de a legtöbben inkább elvitelre, plusz az elmaradhatatlan futárok is viszik a rendeléseket.
A legnépszerűbb fogás a gírosz, pitában vagy tálon, de én inkább souvlakit kértem. 2 zöldséges csirkenyárs körettel (hasábburgonya, saláta, tztatziki) 3990 Ft, a köret változtatható. A souvlakit frissen készítik, 25-30 perc a várakozási idő, de egyértelműen megérte. A dobozért, csomagolásért nem kellett pluszban fizetni.
A személyzet és a tulajdonosok sem magyarok, de nem hinném, hogy bárki is görög lenne. Az egész családnak nagyon ízlett az étel, én is elvitelre kértem.
Fogunk még jönni.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:
Fényképek (10)
Melissa Bistro Greek Taverna - Nyugati Budapest - BelsőMelissa Bistro Greek Taverna - Nyugati Budapest - BelsőMelissa Bistro Greek Taverna - Nyugati Budapest - EgyébMelissa Bistro Greek Taverna - Nyugati Budapest - Étel/italMelissa Bistro Greek Taverna - Nyugati Budapest - Étel/italMelissa Bistro Greek Taverna - Nyugati Budapest - Étel/italMelissa Bistro Greek Taverna - Nyugati Budapest - Külső képMelissa Bistro Greek Taverna - Nyugati Budapest - Étlap/itallapMelissa Bistro Greek Taverna - Nyugati Budapest - BelsőMelissa Bistro Greek Taverna - Nyugati Budapest - Belső

Melissa Bistro Greek Taverna - Nyugati további értékelései

2025.06.08a párjával
Ebédidőben végeztünk a tárlatlátogatással a Szépművészetiben, de mert a környék kifejezetten a külföldi turisták által járt terület, az éttermi kínálatot és az áraikat nézve nem a magyar bennszülötteknek való vidék. Előzetesen mégis találtunk a térkép alapján itt egy bisztrót, ahol nemcsak a...
2025.04.06egyedül
A Nyugati téren pár hónapja nyílt görög bisztró, már számos másik étterem működött a helyén maradandó emléket nem hagyva. Böjti péntek lévén tartva a hagyományokat halételre vágytam, és a reklámtáblán elhelyezett halak felkeltették az érdeklődésemet, végül orátát, azaz aranydurbincsot ettem. Az...
2025.03.23a párjával
Kiváló
Giros pitában ettünk, nagyon ízlett. A tzadziki is finom, a pita benne van az árban. Kiszolgálás gyors, kedves, Van Mythos sör is, meg ha jól emlékszem soproni. Mindegyik 1000.- Ft, egy dobozos sör szerintem ennyiért drága. Negatívum, hogy van amikor csak csirkehúsos giros van.
Népszerű szállások a környéken
Villa Plattensee Vonyarcvashegy - Legjobb ár
Villa Plattensee Vonyarcvashegy
27.500 Ft / 2 fő / éjtől büféreggelivel
Cardoner Hotel Pilisszentkereszt - Cardoner kedvezményes ár félpanzióval
Cardoner Hotel Pilisszentkereszt
69.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Wellness Hotel Szindbád Balatonszemes - Wellness napok
Wellness Hotel Szindbád Balatonszemes
79.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval