Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Csigalassúság

Menta Terasz BudapestMenta Terasz Budapest a térképen

Gyenge 2015. júliusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2015. július 25.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Egy kánikulai napon a párommal tértünk be a vendéglőbe, hogy egy könnyű ebédet együnk. A vendéglő még félig sem volt tele, kb. 4 másik asztalnál ültek, ennek ellenére csak kb. 10 perc után jött oda hozzánk a pincér az étlappal. A felszolgálás végig nagyon lassú volt, mind az italra, majd után az ételekre borzasztó sokat kellett várni. Ráadásul a pincér nem állt a helyzet magaslatán: pl. 1. nem tudta megmondani, hogy a napi krémleves milyen leves aznap; 2. a főételhez köretként saláta és krumpli szerepelt az étlapon, de én kértem, hogy csak salátát hozzon, ennek ellenére salátával és krumplival együtt érkezett meg a hús; 3. az egyik asztalhoz kivitt 4 üditőt, amiből 3-at visszaküldtek vele, mert ők csak 1-et rendeltek...
Sajnos az ételek minősége sem kárpótolt minket a sok várakozásért: én mézes-mustáros csirkét ettem, aminek a bundája túl vastag volt, és kívül sok helyen megégett, míg belül nyers maradt.
Ebbe a vendéglőbe biztos, hogy nem fogunk visszatérni, és másoknak sem ajánlom. :-(
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Gyenge
Kiszolgálás:Szörnyű
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:Gyenge
Tisztaság:Átlagos

Menta Terasz további értékelései

2017.10.08csoporttal
Szörnyű
Horror. Ma voltunk nagyobb csoporttal 12-en. Nem a la carte étkeztünk és még így is a leves (!) egy óra alatt jött ki és csirkebél szaga volt. A 'bőségtál' már csak egy fél órára jött a levesre, de nagyon gyér minőségű húsok voltak. Rosszul is vagyunk rendesen. A főpincér arrogáns, a többi...
2016.09.13barátokkal
Szörnyű
Tegnap ott ebédeltünk, négy hölgy (nem a fiatal korosztályból). Gyér forgalom mellett, arrogáns, trehány, kiszolgálásban volt részünk, pökhendi kioktatásokkal a pincértől.Aki feltehetőleg a szakma alapjaival sem volt tisztában, hát még a vendéggel való kapcsolattartással. Az étel ár érték aránya...
2016.01.10egyedül
Gyenge
Néhány évvel ezelőtt a Menta Teraszt igazán felkapott, vagány, mondhatni trendi helyként emlegették, ahol fiatalok tömegei és számos celeb is megfordult. Több budai ismerősömnek szinte törzshelye volt, a klassz hangulatnak köszönhetően, szóval sok-sok jó véleményt hallottam róluk. Úgy tűnik,...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Aquarell Cegléd - Legjobb ár
Legjobb ár
2024.12.22-ig
Hotel Aquarell Cegléd
89.610 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Boni Családi Wellness Hotel Zalakaros - Wellness pihenés Zalakaroson
Wellness pihenés Zalakaroson
2024.09.30-ig
Boni Családi Wellness Hotel Zalakaros
54.990 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Stáció Vecsés - Pünkösdi Újjászületés
Pünkösdi Újjászületés
05.16-21.
Hotel Stáció Vecsés
104.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval