Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Lankadó szivárvány

Miamor BudapestMiamor Budapest a térképen

Átlagos 2023. júliusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2023. szeptember 25.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Miamor egy kissé csalódást keltett, az alapján, amit láttunk-hallottunk felőle, jobbra, hangulatosabbra számítottunk. A Római-parton belül ez egy olyan zsánerű hely, mint a belvárosban a Karaván-udvar. A kapu mögött egy nagyobb területen több vendéglátó egység található, közös asztalokkal, közösségi térrel. Itt a Miamorban pingpong asztal is található pluszban. Nekünk egy kicsit szétesett, kaotikus volt ez az egész. A kioszkok között a fagyizó volt az első a bejárattól jobbra, ami bezárt annak ellenére, hogy még jópáran szerettek volna fagyit venni, illetve maga a Miamor még bőven nyitva tartott. Mivel sok gyerekes család is itt volt, szerintem ezt figyelmesebben és rugalmasabban kellene kezelni. Itt nem éreztük azt, hogy a vendég lenne az első. Nagyon kevés az árnyékos hely az udvaron belül, a kioszkok előtti sorbanállás alatt is megfőttünk, mire sorra kerültünk. A kiszolgálás lassú volt, barátságosnak nem mondanám.
Gasztronómiai szempontból a Miamor Pho volt a legérdekesebb, de meg kell jegyezni, hogy több ételük is mirelitből készült (tavaszi tekercs, nuggets, hasábburgonya), viszont a Pho leves korrekt volt (2000/3000 Ft kis ill. nagy adag, csirkés, marhás). 4 db mirelit tavaszi tekercsért 2000 Ft-ot elkérni szerintem rablás. Itt nemcsak vietnámi, de magyaros ételeket is kapni, a hekk (3990 Ft) úgy látszik, elmaradhatatlan a Rómain.
Az italos bárpultnál mainstream italok voltak, de legalább nem a legalja. Csapolva Staropramen, Hoegaarden, Belle Vue Kriek meggyes.
Közös telepített pavilonos WC az udvarban jobb kéz felől hátul. Tipp: ha nem akarunk fogyasztani, vásárolni itt, akkor is be lehet ide jönni mosdóba, illetve le is lehet ülni az asztaloknál.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:Gyenge
Hangulat:
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:Átlagos
Fényképek (15)
Miamor Budapest - BelsőMiamor Budapest - EgyébMiamor Budapest - EgyébMiamor Budapest - Étlap/itallapMiamor Budapest - Étlap/itallapMiamor Budapest - BelsőMiamor Budapest - Étel/italMiamor Budapest - Étel/italMiamor Budapest - BelsőMiamor Budapest - Étlap/itallapMiamor Budapest - BelsőMiamor Budapest - BelsőMiamor Budapest - BelsőMiamor Budapest - Külső képMiamor Budapest - Egyéb
Népszerű szállások a környéken
Hotel Aquarell Cegléd - Legjobb ár
Legjobb ár
2024.12.22-ig
Hotel Aquarell Cegléd
89.610 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Gotthard Hotel Szentgotthárd - Senior 55+ ajánlat fürdőbelépővel
Senior 55+ ajánlat fürdőbelépővel
2025.03.17-ig
Gotthard Hotel Szentgotthárd
42.120 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Villa Plattensee Vonyarcvashegy - Legjobb ár
Legjobb ár
2024.09.29-ig
Villa Plattensee Vonyarcvashegy
25.080 Ft / 2 fő / éj-től büféreggelivel