Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Új kávézó nyílt januárban

Mon Cafe BudapestMon Cafe Budapest a térképen

2018. januárban, kollégákkal járt ittÉrtékelt: 2018. június 28.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A nyitás napján vagy másnapján jártam ebben a kávézóban, amely a Ferenciek tere közelében található, a Veres Pálné utca saroképületében. Azon túl, hogy az újdonság erejét szinte harapni lehetett a levegőben - frissen festett falak, vadiúj berendezés, a berendezkedés még nem volt teljes körű és a készleteket sem sikerült még feltölteniük - nem mondanám, hogy egy eredeti kávézó lenne, nem volt semmi különlegesség, ami itt megfogott volna. A személyzet kedves, informatív, barátságos volt, bár némiképp bizonytalan, látszott, hogy még nem lakták be a helyet.
Két féle kávét főznek, a vendég választhat, hogy inkább a hagyományos olasz pörkölést vagy inkább az újhullámos világos pörkölésű savasabbat preferálja-e. A BEANLIGHT prémium kategóriás kávéit főzik, az egyik La Montana (Costa Rica), a másik Progress Espresso névre hallgató brand volt. Én az olaszosat választottam. Egy eszpresszó 450 Ft-ba került. Csinos tálalás: fémtálca, tej külön kiskancsóban, kis pohár víz. A kávén kívül egyébbel még nem tudtak szolgálni, a francia péksütik még nem érkeztek meg.
Azóta persze már kialakultak, vannak házi szörpjeik trendi ízekben (menta, bodza, málna), szendvics, croissant, no és kis terasz is. 4 féle töményen gyümölcsös-zöldséges smoothie-t is készítenek.
Szendvics + kávé kombóban akciós áron kapható.
De azért így sem olcsó hely.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (11)
Mon Cafe Budapest - Külső képMon Cafe Budapest - Külső képMon Cafe Budapest - Külső képMon Cafe Budapest - BelsőMon Cafe Budapest - Külső képMon Cafe Budapest - BelsőMon Cafe Budapest - BelsőMon Cafe Budapest - Étel/italMon Cafe Budapest - Étel/italMon Cafe Budapest - BelsőMon Cafe Budapest - Egyéb

Mon Cafe további értékelései

2024.03.21egyedül
Kiváló
A Zaza gyrosban szerzett élményeket kiheverve pont jókor volt és jó helyen a Mon Cafe a Veres Pálné utcában! Egy szökkenéssel bementem, senki sem volt, csak a lány a pult mögött és én, a betolakodó, egy pillanatra fel is merült bennem, hogy most üzletet kirabolni jöttem, mert ideális a szituáció,...
Népszerű szállások a környéken
Harkányi Psoriasis Centrum Harkány - Senior ajánlat - Rekreáció nyugdíjasoknak
Senior ajánlat - Rekreáció nyugdíjasoknak
2024.12.22-ig
Harkányi Psoriasis Centrum Harkány
117.000 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
Prémium Hotel Panoráma Siófok - Irány a Balaton
Irány a Balaton
06.14-28.
Prémium Hotel Panoráma Siófok
109.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Aura Hotel Balatonfüred - Last minute ajánlat
Last minute ajánlat
2024.12.20-ig
Aura Hotel Balatonfüred
50.915 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval