Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Hangulatos látványkonyha

Nagy Fatál Konyhája BudapestNagy Fatál Konyhája Budapest a térképen

Kiváló 2015. novemberben, családjával járt ittÉrtékelt: 2015. november 23.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy nagycsaládi ebédre gyűltünk össze a Nagy Fa Tál Konyhájában. Központi helyen a Ferenciek terén, a Párizsi Udvar mellett van. A Váci utca felé biztosan sokan elhaladtak már vendégcsalogató kirakata mellett.
Belépve hangulatos magyaros dizájn és szívélyes fogadtatás várt. Mivel éppen nem volt teltház (vasárnap délben), ezért választhattunk, hogy a földszinten vagy az emeleten szeretnénk leülni. Mind a két helyen előkészítettek nekünk egy-egy hosszú asztalt. Az emeletit választottuk, hogy kicsit elszeparált helyen lehessünk. A pincérek nagyon udvariasak voltak, egyből hoztak kancsóban vizet. Ételként már a foglaláskor lefixált magyaros kétszemélyes tálakat kaptunk, amit viszont frissen az érkezésünkkor kezdtek el sütni. A készítését a földszinti nagy grillsütőn követhettük nyomon. Tetszett, hogy a tányérok is elég nagyok, oválisak voltak és a zöld mázas cserép illett a magyaros dizájnhoz. A tálon lévő ételek mindegyike finom volt, a húsok jó puhára sültek. A mi ízlésünknek egy picit túl olajos lett, de ekkora mennyiség sütésénél nehéz lett volna külön lecsepegtetni úgy, hogy közben ki ne hűljön.
Az étlapon lévő ételek árán látszott, hogy inkább a külföldi turisták pénztárcájához van igazítva. De érdemes kipróbálni, mert sokszor vannak kuponos ajánlatok és nagyobb társaság esetén egyéni árajánlatot is meg lehet beszélni. Mi így az ár-érték aránnyal meg voltunk elégedve, plusz a kiszolgálás is nagyon kedves volt.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:
Fényképek (24)
Nagy Fatál Konyhája Budapest - BelsőNagy Fatál Konyhája Budapest - BelsőNagy Fatál Konyhája Budapest - BelsőNagy Fatál Konyhája Budapest - BelsőNagy Fatál Konyhája Budapest - BelsőNagy Fatál Konyhája Budapest - BelsőNagy Fatál Konyhája Budapest - BelsőNagy Fatál Konyhája Budapest - BelsőNagy Fatál Konyhája Budapest - BelsőNagy Fatál Konyhája Budapest - BelsőNagy Fatál Konyhája Budapest - BelsőNagy Fatál Konyhája Budapest - BelsőNagy Fatál Konyhája Budapest - BelsőNagy Fatál Konyhája Budapest - BelsőNagy Fatál Konyhája Budapest - BelsőNagy Fatál Konyhája Budapest - BelsőNagy Fatál Konyhája Budapest - Külső képNagy Fatál Konyhája Budapest - EgyébNagy Fatál Konyhája Budapest - EgyébNagy Fatál Konyhája Budapest - Étel/italNagy Fatál Konyhája Budapest - Étel/italNagy Fatál Konyhája Budapest - Étel/italNagy Fatál Konyhája Budapest - Étel/italNagy Fatál Konyhája Budapest - Belső

Nagy Fatál Konyhája további értékelései

2019.08.03egyedül
Átlagos
Régóta működő, magyaros konyhát vivő nagy étterem, rengeteg asztallal a Ferenciek terén, amelyet egyértelműen abba a kategóriába tudok besorolni, akik a külföldi turistákra, azon belül is szervezett csoportokra fókuszálnak és a magyaros "sláger" ételeket készítik. Esténként élő cigányzene,...
2015.12.27a párjával
Kiváló
Már korábban is jártunk a Nagy fatál étteremben, amikor egy belvárosi séta alkalmával a csalogató illatokra felfigyeltünk, és mivel az utcáról is látható volt a nagy grillsütő a csábítóan sistergő falatokkal, nem tudtunk ellenállni. Minden finom volt így újra elmentünk. Nagyon hangulatos,...
2015.11.04a párjával
Jó ötlet volt a hatalmas, réztetejű grillsütőt a kirakatba helyezni. Nagyon szép darab, megáll és rácsodálkozik, aki arra jár. Márpedig a környéken a turistaszezon elmúltával is mindig sokan sétálnak. Aki megáll a grillsütőben gyönyörködni, be is megy, mert a faszénen sült finomságok illatának...
Népszerű szállások a környéken
Hunguest Hotel Pelion Tapolca - Pelion tavaszi hétköznapi akció
Pelion tavaszi hétköznapi akció
2024.06.13-ig
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
77.197 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Nagyerdő Debrecen - Nyugdíjas napok
Nyugdíjas napok
2024.10.31-ig
Hotel Nagyerdő Debrecen
127.200 Ft / 2 fő / 4 éj-től félpanzióval
Hotel Wellamarin Zamárdi - Napi árak
Napi árak
2024.12.30-ig
Hotel Wellamarin Zamárdi
56.700 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval