Nebro Fine & Wine Budapest

Nem volt nehéz dolguk, mert rajtunk kívül csak 2 hasonló létszámú társaság remélte a felhőtlen szórakozás élményét. Hiába. Innen csak címszavakban folytatom, mert a végén egy novella születne ebből az egyszerű véleményből. Szóval: a pincéreket meglepte, hogy ebédelni akarunk. Azt hitték, hogy csak a szabályosan általunk hozott tortákat akarjuk elfogyasztani. Azért rendelhettünk. Gyanús volt, hogy a szomszéd asztalhoz az első és az utolsó adag étel kihozása között eltelt minimum fél óra. Az első már a kávét itta volna, amikor az utolsó még csak reménykedett, hogy talán kap valamit enni. A sors összekovácsolt bennünket. Ők már távoztak, amikor mi még farkaséhesen vártuk a csodát. Együttérző szavakkal, majdnem puszival köszöntek el tőlünk. És megjött. . . . Hárman rendeltek levest. Újházi tyúk. Megkóstoltam. Kettes alá. Többségünk óriás bécsit kért. Mi kaptuk meg először. Közepesen nyeszlett rántotthús más körettel, mint amit kértünk. Ha óriás bécsit kell értékelnem, akkor egyes. Ha rántotthúsként, akkor hármas kétszer aláhúzva. A többiek, akik mást kértek viccelődve és nagyon éhesen figyeltek bennünket. De ők is megkapták végül. Megkértem szegény pincér hölgyet, hogy ne tegye föl többször azt a kérdést, hogy izlik-e az étel. Hát ez történt. A szerencse az, hogy életvidám társaság vagyunk. Barátsággal köszöntünk el a pincérektől, akik próbálták menteni a renomét, de megkértük őket, hogy beszéljünk inkább másról. Nagyon sajnálom, mert a hely nagyon szép. Remélem, hogy csak velünk történt meg ez a baleset. Én drukkolok a Nebrónak.

Nagyon remélem, hogy másoknak tanússágot lesz a véleményem és ne reménykedjetek, hogy valamit is változni fog, tavaly is ilyen volt.