Mindig menni kell, enni, inni, ez az élet

Ma tettem egy félkört a Kálvin téren, hogy keressek valami újat, ha már ezzel a hobbyval vert meg a Jóisten, és akkor botlottam a Baross elején a Nogába. Nem emlékeztem rá, tudnom kellett volna, ha régen itt van, járok azért erre eleget. Na, de az ittjartamon meg fent is van! Jéé! És még szűz. Bevackoltam magam, szemerkélt valami eső is, aztán a honleánnyal, aki ott keresi a pénzt, beszédbe elegyedtünk, ki is derült, hogy ez csak pár hetes történet, nem az én memóriám a rossz. Utánanéztem, három jóbarát alapította, most nem írom le a sztorit, nem tartozik a kávéhoz, lényeg az, hogy kértem valamit inni, ez a Thomas Henry-féle grapefruitos tonic lett, poharat nem kérdezte a leány, gondolom, azt látta rajtam, hogy én olyan üvegből ivós csávó vagyok, aztán eltöprengtünk a milyen kávét fogok inni kérdésen, de túl sokfélét sorolt fel, mondtam, öreg vagyok, én már nem tanulok, maradjunk a kávé fogalmánál, szóval hosszú legyen, húú, és akkor tegyen bele jeget? Jeget? Elég hideg van kint. Inkább meleg legyen, akármi is a neve. Így aztán kaptam egy tök langyos, tulajdonképpen semmilyen ízű kávét, a Thomas Henry viszont elég jó volt, de nem haragudtam a leányra, én kértem valami kacifántos cuccot, úgy kell nekem. Itt is olyan előreborravalós a fizetési szisztéma, nem láttál, nem kaptál még semmit, de már koppints rá, hogy mekkora borravalót adsz itt. Ezen aztán megint volt mit beszélnünk, és egyet is értettünk. A borravalón kívül 1900 a kávé, 1400 a Thomas, a betétdíj meg 50 forint, ami szó nélkül vissza is vándorolt. Hát ilyen ez, semmit sem adnak ingyen. Amúgy fent egy másik szint is van, oda is lehet telepedni. Viszont jó hely ez, sütizni is lehet, és a borválaszték is megérne egy vizsgálatot.