Esély az újnak

Miután nem is olyan régen a hely megváltoztatta a nevét, megújultak, új ételeket is ígértek, meg más szemléletet, adtunk még egy esélyt valamiért... miért is? Színházban voltunk, este jöttünk hazafelé, a Kalács be volt zárva, amibe pedig nagyon reménykedtem, hát, némi töprengés után maradt ez. Hátha... De a manóba is... valami meccs volt, erre azért nem készültünk. Kértünk egy-egy vadas marhát knédlivel, régen is ez volt a hely egyik specialitása, mi lehet abban rossz? Lementem a WC-be, hát, kissé szagos a lépcső egész vidéke. Megkaptuk az ételt, meghökkentően kevés hús volt benne, abban is rágós darabok. A szósz még csak rendben lett volna, de a knédli egy puha vizes maszat. Szóval, nem nagyon... ettem persze, de egyre nehezebben. A hely másik specialitása a meccsnézés, piros sportmezes bandák ültek több asztalnál, és nézték, hogy a nagy TV-ben valahol távol a világban sárga mezes játékosok játszanak valaki mások ellen. És amikor valami afrikai vagy ázsiai fazon gólt rúgott angol mezben egy másik csapatnak, akkor felpattantak a helyükről, hangosan ordítottak, ugráltak és tapsoltak. Feleségemmel egyetértettünk abban, hogy eszünk, mint a villám, mindegy, hogy mit, aztán fizetünk és futunk, amilyen gyorsan csak lehet. Drágának tartom a kínálatot a hely színvonalához képest. A pacal drágább, mint a rántott hús vagy a vadas? 5000 forint felett van pacal burgonyával. Rá is kérdeztem... az volt a válasz, hogy más beszállítótó hozzák a pacalt. Na, hát így jártunk ma. Nem kéne erre járnom mégsem.