Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Sivár egy élmény volt

Nyakleves Soup Truck BudapestNyakleves Soup Truck Budapest a térképen

Gyenge 2017. októberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. október 9.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Be kell vallanom, többet vártam. Az ember mindig többet vár. Voltak már arrafelé jó gasztrokalandjaim is, most meg ráadásul éhes is voltam, szóval minden esély megvolt arra, hogy körbenyaljam a szám szélét. A széles kínálatból, ami ezen az udvaron parkol, a Nyaklevest választottam először, egy jó gulyás reményében. Ember mondta ugyan, hogy várni kel, mert majd rögtön megmelegíti, hittem is neki, beleálltam abba a 2 percbe és sztoikusan tovább éheztem. Aztán megkaptam a cuki kis cipót, de mit mondjak, az ungarische gulasch így is teljesen hideg volt. Ez kanál lé nem volt benne, csupa szárazanyag, ez még nem lett volna nagyon baj, de minden második húsdarab nagyon rágós volt, és élvezhetetlen. Amúgy az egész összefoglalva: hideg, ízetlen vacak volt. Vettem 1800 forintért egy cipót, amibe némi sárgarépa, húsdarabok és bár szem krumpli volt belerejtve. Hogy mindezt egy lócán megegyem dideregve. És akkor ide sem többé...
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Gyenge
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:Gyenge
Tisztaság:Átlagos
Népszerű szállások a környéken
Hunguest Hotel Flóra Eger - Legjobb ár félpanzióval, fürdőbelépővel
Hunguest Hotel Flóra Eger
106.720 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Villa Classica Pápa - Szilveszteri varázslat
Hotel Villa Classica Pápa
292.950 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Hotel Stáció Vecsés - Újévi felfrissülés
Hotel Stáció Vecsés
99.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval