Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Egyszülős központ - nyitottan a világ felé

Nyolcharminc Presszó BudapestNyolcharminc Presszó Budapest a térképen

2018. szeptemberben, kollégákkal járt ittÉrtékelt: 2018. október 31.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Új nyitású többfunkciós hely a 8.30. Úgy kategorizálták magukat, hogy egyszülős hely. Az ötletet az adta, hogy a gyermeküket egyedül nevelő szülők számára egy olyan közösségi teret alakítsanak ki, ahol tudnak nyugodtan dolgozni vagy ügyeket intézni, amíg a gyerekek szakképzett felügyelet mellett játszanak vagy valamilyen foglalkozáson vesznek részt. Szintén terveznek mindenféle rendezvényeket, előadásokat, fórumokat ezen célcsoport számára, s a programok alatt meg fogják oldani a gyerekek elhelyezését és párhuzamos szórakoztatását. Ez voltaképpen egy szélesebb program, túlmutat magán a kávézó kialakításán.
Mindettől függetlenül a kávézó természetesen bárki más betérő vendég számára is nyitott. Még alakulóban van a dolog, a játszószobát már kezdik belakni, felszerelni a játékokkal, készült már egy programelőzetes, és a kávézó már teljes gőzzel üzemel.
Retró, kárpitozott fotelek a 60-as évek stílusában, sok asztal, tágas, napfényes beltér, sok vidám színnel. Olasz pörkölésű klasszikust, Lavazzát főznek, egy cappuccino 380 Ft, szóval az árak nincsenek elszállva egyáltalán, ami szintén fontos, hiszen a célcsoport többsége elég árérzékeny. A büfé ételkínálata szerény: panini, házi rétes, teljes kiőrlésű cookie keksz (150 Ft/db - a gyerekek is szeretik -, tápióka puding és többféle szendvics kapható (hideg-meleg/grillezett) 490/590 Ft-ért.
Szimpatikus kezdeményezés.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Kiváló
Népszerű szállások a környéken
Park Hotel Ambrózia Hajdúszoboszló - Ambrózia napok
Park Hotel Ambrózia Hajdúszoboszló
84.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Batthyány Kastélyszálló Zalacsány - Senior hétköznapi ajánlat
Batthyány Kastélyszálló Zalacsány
Kérd ajánlatunkat!
Hotel Karos Spa Zalakaros - Élmény, mosoly, kikapcsolódás
Hotel Karos Spa Zalakaros
127.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval