Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Oportó újratöltve

Oportó Borozó BudapestOportó Borozó Budapest a térképen

Átlagos 2025. decemberben, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2026. június 7.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Északról délre mottóval indított budai kocsmatúránk sokadik álomása volt az Oportó Borozó a XI. kerületben. Miközben az előttük felkeresett különféle vendéglátó helyek szinte mind tele voltak, vagy legalábbis tele-közeli állapotban, addig az Oportó Borozó gyakorlatilag kongott az ürességtől, amikor beléptünk. Hasonlóan több környékbeli kocsmához, ez is a pinceszinten, szuterénben található. Az utcaszintről lépcsőn jutottunk le a vendégtérbe, a bárpult egyből a lépcső aljánál jobbkézre található. Egy fiatal srác volt a pultban. Beszélgetésünk során kiderült, hogy szerinte még túl korán van (este 7), azért nincsenek vendégek, illetve az is, hogy főleg a legfiatalabb korosztály látogatja a helyet, már akik fogyaszthatnak alkoholt, értelemszerűen. Az Oportó egyébként egy több évtizedes múltra visszatekintő, korábban retró hangulatú kocsma volt, amely egy ideig zárva tartott, üzemeltetőt váltottak. Belső átalakítások, festés, némi modernizálás után 2025. októberben nyitottak újra. Nekünk annyira nem jött be a hely, valahogy lélektelen, semmitmondó volt, nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg. Pedig többek között csocsó asztal is van. Nem volt szíve a helynek, illetve volt még más olyan szubjektív benyomás is, ami alapján úgy éreztük, ez nem igazán a mi helyünk, nem a mi közegünk, számunkra nem volt szimpatikus.
Kommersz italkínálatot találtunk. Vannak kifejezetten olcsó koktélfelesek, már aki szereti az efféle "lónyálakat" (600-750 Ft), ez a régi kevert modern újragondolása lehet vagy mi, én nem tudtam értelmezni. A csapon Soproni (790 Ft/korsó), Soproni meggyes, Edelweiss, üvegesben szintén mainstream sörök. A koktélok, long drinkek ára baráti, 1200-2100 Ft között, cserébe nem éppen minőségi italokat töltenek össze. A mosdó nem volt tiszta. Össz-benyomásom gyenge 3-as, részemről nem ajánlott.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:Gyenge
Ár / érték arány:
Tisztaság:Gyenge
Népszerű szállások a környéken
Hotel Helikon Keszthely - Ikonikus feltöltődés a Helikonban
Hotel Helikon Keszthely
91.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Gosztola Gyöngye Hotel Gosztola - Idilli nyugdíjas pihenés extra szolgáltatásokkal
Gosztola Gyöngye Hotel Gosztola
68.464 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Piroska Bük, Bükfürd? - Két éjszakás ajánlat
Hotel Piroska Bük, Bükfürd?
88.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval