Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Jobbacska hely

Paneer - Katona József utca BudapestPaneer - Katona József utca Budapest a térképen

2019. márciusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2019. március 13.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Paneer első egységébe egyszer betértünk, de nem találtuk elég vonzónak a kínálatot.
A másik egységbe, már úgy mentünk, hogy tudtuk mire számíthatunk, nem is csalódtunk. A real cheeseburger ugyebár úgy néz ki, hogy hús helyett és nem hús mellett van benne sajt, ami ezesetben ki van rántva. Többféle sajtot is rántanak, mi füstöltet kértünk (1350), mert abban volt a legrokonszenvesebbek az egyéb belevalók. Inni csak totál kommersz italokat lehet, pedig pár kézműves sör elmenne a rántott sajthoz. Staroprament tartanak, ami mondjuk egy iható nagyipari sör meg Millert, ami a legvackabbak egyike. A szagelszívót azzal egészítik ki, hogy nyitva tartanak egy ajtót, mely egyébként a vendég derekára húz. Kibírtuk.
Korábban a Babuska működött itt, az sem volt rossz. Wifi nincs, de nem is hiányzott.
A háttérben tingli tangli szól, a pultos eléggé egykedvű. A jó burger miatt 4 pont.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:
Fényképek (6)
Paneer - Katona József utca Budapest - Külső képPaneer - Katona József utca Budapest - BelsőPaneer - Katona József utca Budapest - BelsőPaneer - Katona József utca Budapest - Étlap/itallapPaneer - Katona József utca Budapest - BelsőPaneer - Katona József utca Budapest - Étel/ital

Paneer - Katona József utca további értékelései

2018.11.21egyedül
A Paneer nem a panírozást jelenti, hanem a sajt indiai nevét. Bár az is igaz, hogy a rántott sajtjaik be vannak panírozva a morzsás bundába. Itt minden a sajtok körül forog, az összes ételük valamilyen sajtos alapú frissensült. Az első, évek óta működő Paneer gyorsétterem a Király utcában...
Népszerű szállások a környéken
Thermal Panzió Igal - Pihentető hétköznapok fürdőbelépővel
Pihentető hétköznapok fürdőbelépővel
2024.12.20-ig
Thermal Panzió Igal
149.900 Ft / 2 fő / 4 éj-től félpanzióval
Hotel Írottkő K?szeg - Senior pihenés az Alpok lábánál
Senior pihenés az Alpok lábánál
2024.12.24-ig
Hotel Írottkő K?szeg
85.000 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
Club Tihany Hotel - Napi árak félpanziós ellátással
Napi árak félpanziós ellátással
2024.11.03-ig
Club Tihany Hotel
Kérd ajánlatunkat!