Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Régi idők emléke

Paris-Texas Kávéház BudapestParis-Texas Kávéház Budapest a térképen

2015. májusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2015. május 16.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Még jó 20 évvel ezelőtt, főiskolás koromban jártam itt először, s bár azóta a Ráday utca és az itt található éttermek, szórakozó helyek jelentősen átalakultak, régiek bezártak, újak nyíltak meg, de a Paris Texas még mindig ugyanott, ugyanúgy üzemel.
Az elmúlt években is több alkalommal jártunk itt kisebb-nagyobb baráti társasággal. Általában nem szoktunk enni, inkább az italozásra fókuszálunk, hosszas baráti beszélgetések kísérőjeként.
A standard italok kaphatóak itt is, átlagos árakon. Sörökből csapoltan Arany Fácánt, Heinekent, búzasört ittunk, rövidekből Jaegert, Unicumot. A rövidekhez rendesen lejegelték a poharakat, ahogy kell.
A berendezés alapvetően nem változott, a képeken sok-sok régi fekete-fehér fotó. Legutóbbi látogatásunk óta kifestették, a falak most sárga-türkizzöld színűek lettek, jót tett a helynek a felújítás.
Az egyetlen nagyon negatívum számomra a mosdó, ami évekkel ezelőtt is szánalmas volt, s most sem lett jobb sajnos. Pici, kényelmetlen, koszos, igénytelen és lepusztult, remélem, ezt is megcsinálják egyszer végre.
A stáb eléggé változik, legutóbbi látogatásunkkor nem láttunk ismerős arcokat a felszolgálók között. Vadászni kellett őket többször is, érkezésünk után hosszú perceket vártunk, mire felbukkant valaki az asztalunknál felvenni a rendelést, pedig amikor bementünk, a pultnál álltak, és köszöntünk egymásnak. Az egyik felszolgáló hölgyről először nem is tudtuk eldönteni, hogy ő most akkor itt dolgozik-e vagy ő is vendég? (ruházatában nem utalt semmi az előbbire). Hasonlóképpen, a fizetésnél is mi mentünk oda a pulthoz, hogy most már tényleg mennénk, nem szeretnénk tovább várni.
Sértődés, konfliktus nem volt, lazán mentek a dolgok. Árak átlagosak, nem lehúzós hely.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:
Tisztaság:Átlagos
Fényképek (13)
Paris-Texas Kávéház Budapest - BelsőParis-Texas Kávéház Budapest - BelsőParis-Texas Kávéház Budapest - BelsőParis-Texas Kávéház Budapest - BelsőParis-Texas Kávéház Budapest - BelsőParis-Texas Kávéház Budapest - EgyébParis-Texas Kávéház Budapest - Étel/italParis-Texas Kávéház Budapest - Külső képParis-Texas Kávéház Budapest - Külső képParis-Texas Kávéház Budapest - BelsőParis-Texas Kávéház Budapest - BelsőParis-Texas Kávéház Budapest - BelsőParis-Texas Kávéház Budapest - Belső

Paris-Texas Kávéház további értékelései

2021.09.15barátokkal
Átlagos
A járványidőszakban zárva láttam a Paris-Texas-t, ahová több évtizedes emlékek, baráti találkozások kötnek. Nosztalgikus ötlettől vezérelve ültünk be ismét a barátokkal a Ráday utcában járva, egy kisebb kocsmatúra egyik állomásaként. Őszintén szólva nem voltam elájulva a helytől, megkopott a...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Freya Zalakaros - Senior ajánlat fürdőbelépővel
Senior ajánlat fürdőbelépővel
2024.12.20-ig
Hotel Freya Zalakaros
121.890 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
Hotel FIT Hévíz - Pihentető napok
Pihentető napok
2024.12.24-ig
Hotel FIT Hévíz
69.920 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Lifestyle Hotel Mátra Mátraháza - Felejthetetlen pillanatok
Felejthetetlen pillanatok
2026.04.20-ig
Lifestyle Hotel Mátra Mátraháza
59.670 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval