Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Kiröhögik a vendéget

Passport Étterem & Kávéház BudapestPassport Étterem & Kávéház Budapest a térképen

Gyenge 2015. júniusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2015. június 1.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Ma délben jártam itt, és elfogyasztottam a napi menüt, amely ízlett. Kártyával szerettem volna fizetni, de erre nem volt lehetőségem, mert csak készpénzt fogadnak el. Amikor megjegyeztem a felszolgáló Úrnak, hogy sajnálom, amiért nem tudok kártyával fizetni és érdeklődtem, lesz-e rá lehetőség a későbbiekben, hányaveti modorban, nevetgélve közölte, hogy később sem lesz kártyás fizetés, és ez „nekik”, mármint az étterem személyzetének „így sokkal jobb”.

Olyan magától értetődő természetességgel mosolygott az arcomba, mintha mindösszesen csak ez az egyetlen nézőpont létezne: vagyis a vendéglátó nézőpontja. Azaz ha nekik jobb, akkor mi, vendégek, már nem különösebben számítunk. Finoman szólva, le vagyunk ejtve. Elmenőben meg is jegyeztem: „Lehet, hogy Önöknek jobb, de a vendég én vagyok, és nekem sajnos rosszabb.”

Erre egy vállrándítás volt a válasz.

Azt még el tudom fogadni, bár megérteni képtelen vagyok, mert egyszerűen nevetséges, hogy nincsen kártyás fizetés ma Magyarországon, Budapesten egy étteremben. De hogy mindezt ilyen cinikusan és flegmatikus modorban tolmácsolják a vendég felé, és a megértés leghalványabb jelét sem tanúsítják, mi több, lényegében kinevetik a vendéget, az számomra felháborító és arról tanúskodik, hogy itt a vendég szempontja lényegében nem is létezik.

Akkor viszont ne csodálkozzanak, ha legközelebb nem ezen a helyen fogom elkölteni az ebédemet és arra fogok buzdítani mindenkit a környezetemben, hogy kerüljék el messze az éttermet, ahol szó szerint kiröhögik a vendéget, ha kártyával szeretne fizetni.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:Szörnyű
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:Átlagos
Népszerű szállások a környéken
Villa Plattensee Vonyarcvashegy - Legjobb ár
Legjobb ár
2024.09.29-ig
Villa Plattensee Vonyarcvashegy
25.080 Ft / 2 fő / éj-től büféreggelivel
Holiday Hotel Csopak - Előrefizetési kedvezmény
Előrefizetési kedvezmény
05.31-09.08.
Holiday Hotel Csopak
27.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa - Napi ár all inclusive ellátással
Napi ár all inclusive ellátással
2024.12.31-ig
Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa
65.065 Ft / 2 fő / éj-től all inclusive ellátással