Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Forgalmas söröző, ahol enni is lehet egy jót

Patkó Bandi Étterem-Söröző BudapestPatkó Bandi Étterem-Söröző Budapest a térképen

2014. februárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. március 21.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Nem is tudnám megszámolni, hányszor jártam már itt, mivel nagyon közel esik a lakásunkhoz. Leggyakrabban a söröző funkciót használtuk, azaz az ivásra koncentráltunk, kisebb-nagyobb baráti körrel, péntek és szombat esték kiinduló gyülekező helyeként, s nem egyszer koncert, buli utáni "levezetésként" is betértünk ide késő éjjel. Az árak szerintem teljesen elfogadhatóak, még a fiatalok pénztárcájának sem túlzottan megterhelő.
Berendezésében a fa az uralkodó anyag, igazi söröző hangulatot teremtve. A felszolgálók fiatalok, kedvesek, lazák.
Az italokon túlmenően most már azt is megtapasztaltuk, hogy étkezőhelyként is érdemes számolni vele. Magyaros fűszerezés, megfelelő adagok, változatos fogások. Finom volt, megmondom őszintén, jobb volt, mint amit ettől a helytől így vártam volna.
Jó időben külső teraszon is lehet étkezni, amely ugyancsak fából készült boxokból áll, bár a Váci út mindig nagyon forgalmas és emiatt zajos is. S talán a levegő sem túl tiszta éppen ezért.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:
Hangulat:
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Átlagos
Fényképek (5)
Patkó Bandi Étterem-Söröző Budapest - Külső képPatkó Bandi Étterem-Söröző Budapest - Étlap/itallapPatkó Bandi Étterem-Söröző Budapest - EgyébPatkó Bandi Étterem-Söröző Budapest - Étel/italPatkó Bandi Étterem-Söröző Budapest - Külső kép

Patkó Bandi Étterem-Söröző további értékelései

2013.10.11barátokkal
Kiváló
Hangulatos söröző nagyon jó kajával. A felszolgálók, pultosok kedvesek és mosolygósak voltak. Nekem tetszett a berendezés is, amolyan fa tákolmány az egész, ami egy jobbféle "kocsmához" illik. Hely egy csütörtök este majdnem tele volt mindenféle korosztálybeli vendégekkel. Az ételek kicsit...
2013.06.11a párjával
Kiváló
Reggelire gyermekkoromat idéző bundáskenyér,vagy tükörtojás,ebédre változatos,laktató menü,vacsorára igazi magyaros ízek.Ízletes ételek,hatalmas adagok, mosolygós,kedves kiszolgálás.A terasz hangulatos,jó érzés a zajos városban virágok közé leülni és nyugiban szemlélni a nyüzsgést. Mindenkinek...
Népszerű szállások a környéken
Thermal Panzió Igal - Pihentető hétköznapok
Pihentető hétköznapok
2024.12.20-ig
Thermal Panzió Igal
149.900 Ft / 2 fő / 4 éj-től félpanzióval
Hotel Narád Park Mátraszentimre - Senior pihenés
Senior pihenés
2025.03.28-ig
Hotel Narád Park Mátraszentimre
87.824 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Thermal Hotel Balance Lenti - Balance napok
Balance napok
2024.12.24-ig
Thermal Hotel Balance Lenti
111.240 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval