Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Vietnami gyorsbüfé

Pho 68 Vietnami Bisztró - Monori Center BudapestPho 68 Vietnami Bisztró - Monori Center Budapest a térképen

Átlagos 2018. októberben, egyedül járt ittÉrtékelt: 2019. február 24.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A budapesti Kínai Negyed különleges hangulatú, kissé elzárt városrész. Város a városban. Betérhetnek szabadon persze a magyarok is, bárki, nemcsak vásárolni vagy enni, hanem csak úgy nézelődni is, de nekem mégis az volt az érzésem, hogy van a felszín, a boltok portáljai, a kirakatok, a látható üzletek, vendéglők, de mögötte, a raktárban, a hátsó teremben, az emeleten, a lezárt ajtók mögött egy olyan, számunkra zárt világ is található, amiről még csak elképzelésünk sincs. De igazából még ajtózár sem kell ehhez. Elég, ha a feliratok csak kínaiak, ha az árusok már csak maguk között kínaiul beszélnek. Onnantól már ez olyan világ és közeg, ahová nem térhetünk be.
Persze nemcsak kínaiak, hanem vietnamiak is vannak itt a piacon szép számmal, bevallom, én sajnos nem tudom a két népet egymástól megkülönböztetni, bár ha a nevüket látom, akkor kicsit könnyebb. Szóval a Pho68 egy vietnami büfé, amely az egyik belső udvar sarkában található, a 68-as üzletben. Az almazöld feliratról lehet megismerni. A belső tér nagyon egyszerű, igazi ázsiai kifőzde hangulata, már aki szereti, de újszerű. A pultban vannak előre elkészült ételek, de csak mutatóban, nem sok minden. Az ételek többsége frissen készült. A sláger a pho leves, többféle hússal kérhető, amelyet a konyhából hoznak a nagy forró üstből. A kisadag ételek 1200,- , a normál adagok 1500 Ft-ba kerülnek. 9 féle menü kapható, ezeket a pult feletti képek alapján lehet beazonosítani - már amennyire - és rendelni. A tavaszi tekercs darabja 200 Ft, ez nem olyan, mint a jól ismert kínai, más a tésztabunda, darált húsos tölteléke van, és méretre jóval nagyobb. Viszont nem volt hozzá semmilyen szósz, csak a szójaszósz az asztalon, de az ehhez nem passzol. Összességében olajos volt, a töltelék pedig száraz, de amúgy fűszerezésre karakteres.
A vietnami jeges kávé 500 Ft-ért egy kisebb átverés volt számomra, a nagy üvegpohár legalább feléig tömény zúzott jég, felette gyenge tejes kávé.
Az ételeket kihozzák az asztalhoz. A mosdó egyúttal takarító szertár is. A tisztaság nem tartozik az erősségek közé.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:
Tisztaság:Gyenge
Fényképek (10)
Pho 68 Vietnami Bisztró - Monori Center Budapest - Étel/italPho 68 Vietnami Bisztró - Monori Center Budapest - Étel/italPho 68 Vietnami Bisztró - Monori Center Budapest - BelsőPho 68 Vietnami Bisztró - Monori Center Budapest - BelsőPho 68 Vietnami Bisztró - Monori Center Budapest - BelsőPho 68 Vietnami Bisztró - Monori Center Budapest - Étel/italPho 68 Vietnami Bisztró - Monori Center Budapest - Étel/italPho 68 Vietnami Bisztró - Monori Center Budapest - MosdóPho 68 Vietnami Bisztró - Monori Center Budapest - MosdóPho 68 Vietnami Bisztró - Monori Center Budapest - Mosdó
Népszerű szállások a környéken
Hotel Elixír Mórahalom - 2 éjszakás ajánlat
2 éjszakás ajánlat
2024.12.21-ig
Hotel Elixír Mórahalom
95.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Bellevue Esztergom - Tavaszi előfoglalási akció
Tavaszi előfoglalási akció
2024.06.16-ig
Hotel Bellevue Esztergom
70.467 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Portobello Hotel Esztergom - Wellness pihenés félpanzióval
Wellness pihenés félpanzióval
2025.01.02-ig
Portobello Hotel Esztergom
54.800 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval