Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Továbbra is remek söröző, kevésbé lelkes pincérrel

Pivohalle Sörvendéglő BudapestPivohalle Sörvendéglő Budapest a térképen

Kiváló 2016. októberben, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2016. október 13.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Pivo halle-ban pár éve voltunk már egy ízben, akkor csak sört ittunk. Ha emlékezetem nem csal, ugyanaz a pincér szolgált ki most is, mint akkor, sajnos veszített motivációjából, aminek az lehet az oka, hogy veszélyben érezheti az állását. Az, hogy (igaz, hétközben, de) este, csúcsidőben egyetlen vendég sincs rajtunk kívül, nem sok jót ígér.
Pedig a hely remek, jó az atmoszféra, nagy továbbra is a sörválaszték s persze a minőség is, jók a korcsolyák, rendben vannak az árak. S jó a hely megközelíthetősége is.
Ezúttal ittunk egy pohár Rataj nevű pils sört, nagyon ízlett, annak dacára, hogy korábban illetve mellette IPA-t ittunk, ami normális esetben úgy leveri a lager söröket a tömör keserűségével, citrosus, florális intenzív illatával, mint vak a poharat. A másik sörünk egy palackos IPA volt, kértünk mellé egy csirkemájas zsíros kenyeret meg marinált halat. Nem volt nagy adag, de az árak sem voltak az égben.
2000 ft körül volt a számla, a két sörre meg a két korcsolyára, ez igencsak rendben van.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (23)
Pivohalle Sörvendéglő Budapest - Étlap/itallapPivohalle Sörvendéglő Budapest - BelsőPivohalle Sörvendéglő Budapest - BelsőPivohalle Sörvendéglő Budapest - BelsőPivohalle Sörvendéglő Budapest - Külső képPivohalle Sörvendéglő Budapest - Külső képPivohalle Sörvendéglő Budapest - BelsőPivohalle Sörvendéglő Budapest - BelsőPivohalle Sörvendéglő Budapest - BelsőPivohalle Sörvendéglő Budapest - BelsőPivohalle Sörvendéglő Budapest - BelsőPivohalle Sörvendéglő Budapest - BelsőPivohalle Sörvendéglő Budapest - Étlap/itallapPivohalle Sörvendéglő Budapest - Étlap/itallapPivohalle Sörvendéglő Budapest - Étlap/itallapPivohalle Sörvendéglő Budapest - Étel/italPivohalle Sörvendéglő Budapest - Étel/italPivohalle Sörvendéglő Budapest - Étel/italPivohalle Sörvendéglő Budapest - Étlap/itallapPivohalle Sörvendéglő Budapest - Külső képPivohalle Sörvendéglő Budapest - BelsőPivohalle Sörvendéglő Budapest - Étel/italPivohalle Sörvendéglő Budapest - Étel/ital

Pivohalle Sörvendéglő további értékelései

2020.03.12családjával
Kiváló
Tavaly áprilisban egy kiadós kocsmatúra után nagyobbik fiammal és egy jóbarátjával a nap vége felé ismét a Pivohalle felé vitt az utunk. Így hárman már nem vállalkoztunk többre, mint meghinni egy pohár meg egy üveg sört. A pohár egy pils típusú sör volt, a palackos a Koucourtól érkezett,...
2018.07.05családjával
Kiváló
Fiaim hívtak meg apák-napja ürügyén! :) Nagyon finom és számomra különlegesek voltak a sörök, kellően hidegek, s az ételek is illettek hozzá. Nem egy elit hely, de jó, illetve kicsi. A kiszolgálás nem volt lelkes, viszont teljesen korrekt, készséges. Köszönjük! A 23h-i zárás kicsit korai,...
2016.12.03barátokkal
Kiváló
Már többször készültünk ide, tegnap végre eljutottunk :) Nagyobbnak gondoltuk a helyet, de szerencsére volt asztalunk a forgalomban. Nem csalódtunk, minden kitűnő volt. A sörválasztéktól az ételekig A söröknek nemcsak a választéka a hőfoka is tökéletes volt. Ezt sok helyen elrontják,...
Népszerű szállások a környéken
Hotel FIT Hévíz - Pihentető napok
Pihentető napok
2024.12.24-ig
Hotel FIT Hévíz
59.523 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Tisza Hotel Szeged - Napi ár reggelivel
Napi ár reggelivel
2025.01.02-ig
Tisza Hotel Szeged
21.951 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Panoráma Hotel Noszvaj - Legjobb ár
Legjobb ár
2024.12.24-ig
Panoráma Hotel Noszvaj
30.175 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval