Jó 2014. májusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. május 27.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy péntek délutáni napon esett a választásunk erre az étteremre, mivel párommal korábban már jártunk itt és tudtuk, hogy jól főznek. A parkolás a közelben szerencsére megoldható és ingyenes. Maga a hely hangulatos, mi a fedett belső részben ültünk, de jó időben kint is lehet a teraszon, bár az éttermet körülvevő tájban nem igazán lehet gyönyörködni és elég nagy a forgalom is a vele szembeni úton. Az ételek nagyon finomak és a kiszolgálás is jó, azonban ár/érték arányban nem a legjobb. Nagy előnye a helynek, hogy éjjel-nappal nyitva van, így bármikor betérhet az ember, ha éhes, illetve házhoz szállítást is vállalnak.
A Pizza Paradicsom évek óta Óbuda egyik legnépszerűbb étterme, amelynek kínálata bőven túlmutat a pizzán. A kevés számú olyan étterem egyike Budapesten, akik saját online rendelési felülettel rendelkeznek, saját futárokkal dolgoznak, és nem a Wolt ill. Foodora multik kizsákmányoló és nem igazán...
Hát én elég sok pizzázót végigpróbáltam, de itt magasan a legfinomabb a pizza. A széle roppanós, a tésztája ízletes, de vékony, és rengeteg feltét van rajta. Ettünk két levest is, sajtlevest és tárkonyos ragulevest, ezek is nagyon jóízűek voltak. A kiszolgálásról is csak szuperlatívuszokban...
igazábol nem készültem ide csak nagyon megéheztem út közben és gondoltam beülök. nem bántam meg a pizza finom volt az ára is rendbe volt. igazából hozta amit elvár az ember egy ilyen helytől.