ÍZEK SZÜRKÉBEN

Hajdani pesterzsébetiként ezt a helyet én még Zenekert-korszakából ismertem, a Tortuga időszaka nekem kimaradt. Most nosztalgiázni mentünk vissza a kerületbe, így keveredtünk ebbe az ázsiai ihletésű étterembe. Meglehetősen riasztóvá alakították valakik valamikor az épület utcai falát, ijesztő szürke valami rondítja a homlokzatot, mint a kiszáradt sár, úgy néz ki. Nem bámészkodtunk hát kint sokáig, gyorsan bementünk. Na, püff neki, odabent is minden szürke, ráadásul enyhén megvilágítva. Kinéztünk a kerthelyiségbe is, amely egykor barátságos, kockás terítős vendéglői hangulatot árasztott, most szürke börtönudvar, de legalább napsütésben... Nem vágyom én a tőlünk idegen távol-keleti túlszínezésre, de ez azért a ló nagyon másik oldala egy étteremben.
Ám éhesek voltunk, és olyan sokan dicsérik a neten a főztjüket, meg az ételszállítók is egymásnak adták a kilincset, csak jó lehet, ezért maradtunk. Gyorsan kértem egy pohár sört, mert már szomjan haltam a korai melegben. Kiderült, hogy hiába szerepel az étlapon a csapolt sör, még sincs, mert elvitték még a csapot is... Gondolom, nem csináltak elég forgalmat a sörgyárnak. Ok, kértem egy üveg Asahi sört. Megkaptam, nem volt elég hideg. A második már igen.
A párom csak egy levesre vágyott, és mivel a Padthai wokbárokban nagy kedvence a Tom yum leves csirkével, itt is ezt kért. Nagy csalódás volt! Ízetlennek és hígnak mondta. Igaz, nem is került csak 1300 forintba. Reménykedve kért egy Wonton levest is. Hogy milyen volt? Lásd, mint fent. Én nagyobb szerencsével jártam, a választott marhahúsos udon tészta ízletes volt, de a hús inkább csak jelzés értékkel szerepelt benne. Kétségtelen, ez sem került sokba, mindössze 3200 forintot fizettünk érte. Az ár-érték arány tehát mondhatni rendben volt, csak mi jobban szeretjük ezt egy magasabb szinten tapasztalni. Végül alig több mint 8000 forint volt a szervízdíj nélküli számlán. Adtunk hát borravalót.
De ezt az egész nosztalgikus pesterzsébeti ebédelésünket nem ilyennek reméltük!