Összességében jónak mondható élmény

A boltíves beltér hangulatos, némi nyers tégla, tetszetős világítótestek, a falakon festett népi kerámiatányérok és pusztai életképek. A háttérben autentikus magyar népzene szól, többek között a Csík zenekar és a Muzsikás alapműveiből válogatva.
Kínálnak többek között házi kenegető-válogatást házi kovászos kenyérrel, húsos és vegetariánus változatban, mindkettő tartalmaz körözöttet és padlizsánkrémet, a vega variánsban a csirkemájkrémet fehérbabos zakuszka helyettesíti. Továbbá hízott kacsamájat zsírjában, hortobágyi palacsintát, zöldborsólevest daragaluskával, harcsapaprikást túrós csuszával, szarvaspörköltet zalai dödöllével, gödöllői csirkecombot burgonyapürével, sült kacsacombot párolt lilakáposztával, hagymás tört burgonyával, töltött paprikát és paradicsomos húsgombócot főtt burgonyával, csülköt pékné módra, s még sorolhatnám.
Ezek a bíztató alapvonalak. Innen jönnek a problémák. Az első körre több, mint negyven percet vártunk. Bár mi ültünk le elsőként a belső térben, a körülöttünk helyet foglalók hamarabb megkapták ételeiket, miközben egyik fogásunk elkészítése sem igényel alapjáraton hosszú időt. Annyi haszna volt a csúszásnak, hogy alaposan megéheztünk.
A velőscsontot középen kettéfűrészelték, úgy sütötték meg, az utóbbi idők trendjének megfelelően. A velő jó ízű, a pirítós egyszerű, ipari toastkenyérből készült. Kaptunk mellé marinált lilahagymát, néhány aromás erőspaprikakarikát és fokhagymacikket is. Utóbbit nyilván azért, hogy bekenjük vele a pirítóst, éltünk is a lehetőséggel. Az asztalon borslisztszórót találtunk, de kérésre hoztak egy termetes borsdarálót.
Az olajban sült petrezselyemmel kevert pontytepertő alapanyaga friss, a sütési fokozat megfelelő, az adag tisztes, a fogást élvezet enni. Korrekt remoulade mártást, citromot és marinált lilahagymát adnak mellé.
A második körre is többet vártunk a szokásosnál. Itt jó lenne azzal folytatni, hogy megérte, viszont a csülkös pacalpörköltben megdöbbenésünkre egy gramm pacal sem volt. Kezemben a csülökpörkölttel elindultam keresni egy felszolgálót, mert amúgy nem könnyű kontaktusba kerülni velük. Szembetalálkoztam az üzletvezetővel, aki jelezte, hogy épp hozzánk indult. Mondtam, hogy pacalt kértem, a csülökről inkább lemondok, arra a kérdésre pedig, hogy kérek-e bármi mást, nemmel feleltem.
Miután tisztáztuk, hogy rendbe szeretné tenni a dolgot, és a baki miatt az ételek nagy részére a ház vendégei leszünk, rendeltem egy tökfőzelékkel körített bőrén sült fogast. A hal friss volt, szaftos, kellően pörzses, látszott, hogy értő kézzel hőkezelték. A tökfőzelék házias, kellemesen savanykás, megfelelően kapros.
Miközben az üzletvezetővel a pacalhelyettesítő fogást tárgyaltuk meg, asztaltársam szólt, hogy a halászlében alig van hal. Az üzletvezető úr jelezte, hogy igen, sajnos látja, ezügyben is azonnal intézkedett, pillanatokon belül visszatért asztalunkhoz a megfelelő halbetéttel kiegészített lével. Egyébként sem a csülökpörkölt, sem a halászlé nem ostromolt csúcsokat, átlagosnak, kötelességszerűnek mondanám mindkettőt. A halászlé mellé hozott kenyér viszont átlag feletti, mind ízre, mind állagra, mi több, helyben sültnek tűnt.
S akkor essék szó a kiszolgálásról is. A pincérek udvariasak, munkájuk viszont lehetne szervezettebb. A hosszú várakozás dacára nem tartották fontosnak, hogy megköszönjék a türelmünket, jelezve esetleg az okot is. A második körben csak egyikünk ételét hozták ki, ha nem figyelmeztettük volna a pincér hölgyet, vélhetően meg is feledkezik a halászléről. Másik oldalról viszont az üzletvezető fellépése, modora, stílusa kifogástalan. Amit ígért, betartotta, végül a fogyasztásunk reális összegének kevesebb, mint felét kellett kifizetnünk.
Mindent egybevetve nem távoztunk elégedetlenül a Puli és juhászból. Mi több, határozott szándékom, hogy előzetes informálódás után beülök még valamikor egy csülkös pacalra, annál is inkább, hogy kies fővárosunkban ez nem egy túlságosan elterjedt fogás, meg kell becsülni azokat a helyeket, ahol étlapra teszik.