Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Vietnami luxus

Quán Nón Luxury BudapestQuán Nón Luxury Budapest a térképen

2020. szeptemberben, egyedül járt ittÉrtékelt: 2020. szeptember 8.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Quán Nón vietnami étterem első, Erzsébet téri egységétől finoman fogalmazva nem voltam hasra esve, de aztán elég sok pozitív értékelést olvastam róluk több oldalon, így arra gondoltam, megérdemelhetnek még egy esélyt. Azóta már nyitottak több éttermet a Nagykörúton, illetve szintén az 5. kerületben egy másikat, a Haris közben. Azt már az elején kijelenthetem, hogy számomra azért a "luxus" egészen mást jelent, mint amit a Quán Nón-nál bármelyik étteremben nyújtani képesek.
Pusztán attól a ténytől, hogy egy hely a luxus-negyedben található, még egyáltalán nem lesz luxus. De amúgy a furcsa névadáson kívül én nem éreztem sznoboskodást az étteremben, bár az is nyilvánvaló, hogy alapvetően, normális időkben - szóval nem amilyeneket mostanság élünk - döntően külföldi turisták alkotják itt a vendégkört.
Az étlap nagyjából megegyezik a Quán Nón éttermek mindegyikénél, viszont a hagyományos vietnami ételek - pho, tekercsek, üvegtésztás és rizses egytálételek - mellett van egy külön sushi étlapjuk is.
Ez mondjuk sokkal inkább japán, mint vietnami, de jobban szeretem, mint a vietnami ételeket.
Szóval választottam egy lazacos makit (900 Ft/8 db), avokádó makit (800 Ft), Wakame salátát (850 Ft) és egy citromfüves-narancsos-gyömbéres teát.
A pincér fiatalember nagyon udvarias, figyelmes, készséges volt, bár nem tűnt profinak.
A sushi nem volt kiemelkedő, de frissen készült, a saláta kifejezetten jól sikerült és kiadós adagnak bizonyult. A tea is nagyon finom volt.
Összességében ha nem is kirívóan, de elég drága helynek találom, vietnami étterem és sushi éttermek terén is találni jobbakat a városban és olcsóbbat is. Mindazonáltal semmiképpen nem bántam meg a választást.
10%-os kötelező szervizdíj van, bankkártyával is lehet fizetni.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:
Hangulat:
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:
Fényképek (23)
Quán Nón Luxury Budapest - BelsőQuán Nón Luxury Budapest - Étlap/itallapQuán Nón Luxury Budapest - Étlap/itallapQuán Nón Luxury Budapest - Étlap/itallapQuán Nón Luxury Budapest - Étlap/itallapQuán Nón Luxury Budapest - BelsőQuán Nón Luxury Budapest - Étlap/itallapQuán Nón Luxury Budapest - Étlap/itallapQuán Nón Luxury Budapest - Étlap/itallapQuán Nón Luxury Budapest - Étlap/itallapQuán Nón Luxury Budapest - BelsőQuán Nón Luxury Budapest - BelsőQuán Nón Luxury Budapest - BelsőQuán Nón Luxury Budapest - MosdóQuán Nón Luxury Budapest - MosdóQuán Nón Luxury Budapest - BelsőQuán Nón Luxury Budapest - Étel/italQuán Nón Luxury Budapest - Étel/italQuán Nón Luxury Budapest - Étel/italQuán Nón Luxury Budapest - Étel/italQuán Nón Luxury Budapest - Étel/italQuán Nón Luxury Budapest - Étel/italQuán Nón Luxury Budapest - Belső

Quán Nón Luxury további értékelései

2020.06.18a párjával
Már márciusban készült megnyitni az étterem, amikor felfigyeltünk rá a Haris közben, de a járvány miatt csak június elején tudtuk kipróbálni. Az étterem ízlésesen díszített, tört magyarsággal beszélő vietnami hölgy szolgált ki, de legalább nem kellett angol nyelvvizsga ahhoz, hogy rendelni tudjon...
Népszerű szállások a környéken
Wellness Hotel Szindbád Balatonszemes - Nyári sláger
Nyári sláger
06.28-08.30.
Wellness Hotel Szindbád Balatonszemes
91.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Thermal Hotel Visegrád - Örökifjak 62+
Örökifjak 62+
2024.12.24-ig
Thermal Hotel Visegrád
Kérd ajánlatunkat!
Aurora Hotel Miskolctapolca - Aurora napok
Aurora napok
2024.12.21-ig
Aurora Hotel Miskolctapolca
73.200 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval