Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Kellemes hely, felejthető fogások, fásult pincérek

Régi Sipos Halászkert & Étterem BudapestRégi Sipos Halászkert & Étterem Budapest a térképen

Gyenge 2014. márciusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. március 7.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
A Torkos Csütörtökön jártunk a vendéglőben, azért választottuk ezt a helyet, mert szerettünk volna egy klasszikus óbudai vendéglőben vacsorázni. Sajnos nem voltunk maradéktalanul elégedettek. Az ételek közepesek, a kiszolgálás átlagon aluli, és a hangulattal is akadt kifogásunk.
A ruhatárat jó ötletnek tartottuk, de a szervezés kissé ügyetlen volt, mert egyedül, segítség nélkül kellett megkeresnünk a névre szóló asztalunkat.
Amikor kiválasztottuk a levest, a flegmatikus pincér szigorúan közölte, hogy majd csak azután veszi fel a rendelésünket, ha már a második fogásról is döntöttünk, mert különben őt a szakácsok "megölik".
A levesek finomak voltak, bár sajnos nem vagyok meggyőződve róla, hogy valóban akkora mennyiséget kaptunk, mint amennyit az étlapon feltüntettek, kevesebbnek látszott. A második fogás viszont nem igazán ízlett, nem volt vele súlyos baj, de főként a rántott pontyfilét kissé íztelennek mondanám, a hasábburgonyán pedig érződött és látszott, hogy fáradt olajban sült.
Összességében az ételt nem nevezném jónak, és nem is ajánlanám senkinek. Így, féláron lecsúszott, de a teljes árat sohasem adnánk ki érte.
A hely hangulata kellemes, érezni lehet a régies óbudai atmoszférát, csak sajnos borzalmasan zavart minket a cigányzene, amelyet pont az asztalunk mellett húzott a három zenész. Mi nem szeretjük a cigányzenét, de láthatóan a többi vendég sem igényelte. Teljesen feleslegesnek tartottuk ezt a turisták részére is gyakran kellemetlen, idegesítő muzsikát. Végül miután belátták a zenészek, hogy ezen az estén teljesen más a vendégkör, szerencsére abbahagyták a zenélést és távoztak.
A fizető pincér mogorvaságát emelném még ki, aki még a köszönésünket sem fogadta, csak komor arccal elénk rakta a számlát.
Mindent összevetve azt érzékeltük, hogy a Torkos Csütörtök eseménye túlságosan is megviselte a személyzetet és mi, vendégek a terhükre voltunk, alig várták már, hogy távozzunk. Megértjük a fáradtságot, de az a véleményünk, hogy ez az esemény kiemelt jelentőségű egy étterem számára, és nem volna szabad ilyen passzívan felszolgálni, hiszen új vendégek is érkezhetnek, akik az első benyomás alapján döntik majd el, hogy később is visszatérnek-e.
Mivel a kiszolgálást és az ételt sem találtuk megfelelőnek, ezért valószínűleg nem fogunk visszatérni többé. Nagy kár érte, mert egyébként maga a vendéglő kimondottan kellemes hely, és régimódi patinája találkozik a mi ízlésünkkel.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Gyenge
Kiszolgálás:Gyenge
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:Gyenge
Tisztaság:Átlagos

Régi Sipos Halászkert & Étterem további értékelései

2015.03.02családjával
Kiváló
A bejáratnál egy árva régi talaloszekrény üressen! Az étterem hangulata nagyon jo nem rivalkodo szerény de nagyon harmonikus az asztalteritö és ez étlapborito gyyönyöru és harmoniálnak! Az elsö csillárban volt egy más szinü égö ami zavaro vot!!Udvarias pincérek (Bálint) elözékeny profi...
2014.03.07a párjával
Torkos csütörtökön látogattunk el az étterembe, gondolom e miatt zsúfolásig megtelt. A kiszolgálás talán túl gyors is volt - gyorsan kaptuk a fogásokat, és elég hamar meg is vacsoráztunk - de udvarias, segítőkész. Nagyon meleg volt az étteremben, ez gondolom a teltháznak köszönhető elsősorban. Az...
Népszerű szállások a környéken
Harkányi Psoriasis Centrum Harkány - Senior ajánlat - Rekreáció nyugdíjasoknak
Senior ajánlat - Rekreáció nyugdíjasoknak
2024.12.22-ig
Harkányi Psoriasis Centrum Harkány
117.000 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom - Kedvezményes ár félpanzióval
Kedvezményes ár félpanzióval
2024.12.20-ig
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom
103.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Magistern Siófok - Helló nyár, helló Balaton
Helló nyár, helló Balaton
2024.07.08-ig
Hotel Magistern Siófok
94.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval