Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Retró büfékocsi

Utasellátó Kávéház & Bisztró BudapestUtasellátó Kávéház & Bisztró Budapest a térképen

2016. májusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2016. május 14.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Vasúttörténeti Parkban, ahol gyakorlatilag minden a vonatokról volt, kézenfekvő ötletnek tűnt, hogy egy büfékocsit ne csak üresen kiállítsanak a többi jármű közé, hanem eredeti funkciójában étkezőhelyként is üzemeltessék. Kívül-belül retró érzés fogad itt, amikor beszálltunk, visszarepültem gondolatban néhány évtizedet, s gyermekkoromba csöppentem vissza, amikor a nagyiékkal utaztunk a Balaton felé, s természetesen nem sokkal a vonat kigördülése után már farkaséhesek lettünk, s meg kellett látogatni az étkezőkocsit, legalább egy üdítő vagy Balaton szelet erejéig.
A berendezés a 70-es - 80-as éveket idézi, az evőeszközök kis pléhvödrökben vannak bekészítve, a papírvékony 1-lapos fehér ipari szalvétákkal együtt. Az étlapot nem tanulmányoztam át tüzetesen, de azt kiszúrtuk, hogy palacsintát is árusítanak (250 Ft), így ételek közül csak azt vettünk. Átlagos, semmi extra.
A kocsi végén egy kis játszósarkot alakítottak ki, bár annyira kicsi, hogy akár ha csak 1 db gyerek ott tartózkodik, akkor a szülei már nem férnek el mellette. Mondjuk az is igaz, hogy kint a parkban pár méterre innen található a játszótér, de a kisebb gyerekeket nem szokták a szülők magukra hagyni, amíg ők elmennek falatozni.
A kezdeményezés szerintem jó, viszont érdemes lenne egy kicsit haladni a korral.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Gyenge
Kiszolgálás:
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:Átlagos

Utasellátó Kávéház & Bisztró további értékelései

2025.10.30gyerekekkel
Nézem a korábbi értékeléseket, de az Utasellátó kávéházat mi egy épületben találtuk, a Vasúttörténeti park közepén. A kávét egy régies, rezesen csillogó presszógépben főzték és átlagosnak mondható. Volt friss pogácsa, 750 Ft 10 dkg, illetve édes teasütemény válogatás egy kistányéron. Utóbbiért...
2023.08.30egyedül
Átlagos
Persze, ha az ember órákig elcsatangol a Vasúttörténeti parkban, felvetődik, hogy miért ne itt egyek, ha egyszer van hol? Nos, az azért egyből látszik, hogy ez nem egy étterem, kávéháznak se annyira, inkább csak amolyan büfé, bisztró, ilyesmi. Jó, hogy ilyen hangulatos retró, kár, hogy nem volt...
2021.09.05gyerekekkel
Átlagos
Az élet ismétli önmagát, ismét a Budapest Mineral Show ásványkiállítás és vásár apropóján látogattunk el a Vasúttörténeti Parkba, amely a 13. kerület csendes, zöldövezeti részén található, stílszerűen a vasúti sínek által szegélyezve. Pozitívum, hogy a parkolót kibővítették, szombaton délután...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Napfény Zalakaros - Senior ajánlat 60 év felettieknek
Hotel Napfény Zalakaros
68.572 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Narád Park Mátraszentimre - Senior pihenés
Hotel Narád Park Mátraszentimre
89.820 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hunguest Hotel Gyula - Téli akció félpanziós ellátással
Hunguest Hotel Gyula
120.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval