Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Érdektelen presszó nem túl kedves kiszolgálással

Sanur Presszó BudapestSanur Presszó Budapest a térképen

Átlagos 2015. novemberben, egyedül járt ittÉrtékelt: 2015. november 13.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Sanur presszóba ültem be, míg vártam a párom, aki a Fény utcai piacon vásárolt. A kis terasz nem nézett ki rosszul, a Lövőház utca kifejezetten kedélyes környék lett, mióta sétálóutcává alakították, öröm leülni bármelyik teraszon. De foglalt volt az a pár asztal, így bent ültem le.
A beltér intimitásmentes, megy a rádió és a tévé is, ami eleve idegesítő, enyhítő körülmény, hogy a Hungária 1981-es slágere ment, ami ha nem is csúcsalkotás, de legalább hallgatható zene.
A kiszolgálás nem túl mosolygós és akkor még finoman fogalmaztam. Valójában személytelen, hivatalos és az új vendégek irányában érdektelen. A törzsközönséggel meg vélhetően összemelegedett a hölgy, ahogy hallgattam a beszélgetésüket.
Ittam egy frissen facsart narancslevet 600 ft volt a két deci, majd elpályáztam.
Nem fogok visszatérni.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:Gyenge
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:
Fényképek (4)
Sanur Presszó Budapest - BelsőSanur Presszó Budapest - BelsőSanur Presszó Budapest - Étel/italSanur Presszó Budapest - Egyéb
Népszerű szállások a környéken
Fábiánics Kastély Misefa - Tavaszi napok
Tavaszi napok
2024.11.29-ig
Fábiánics Kastély Misefa
60.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Duna Relax Hotel Ráckeve - Duna-parti tavaszi kikapcsolódás
Duna-parti tavaszi kikapcsolódás
2024.06.20-ig
Duna Relax Hotel Ráckeve
Kérd ajánlatunkat!
Hotel Magistern Siófok - Balatoni vakáció
Balatoni vakáció
2024.08.21-ig
Hotel Magistern Siófok
59.200 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval