Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Nem érzékeltem változást - ennek a helynek fő erénye, hogy későig nyitva van

Scarabeus Music Cafe BudapestScarabeus Music Cafe Budapest a térképen

Átlagos 2016. novemberben, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2017. január 23.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Scarabeus Music pub az egyetlen hely, mely alkalmas arra, hogy az éjfél után a Kelenföldi vasútállomásról Pusztaszabolcsra induló beérkezése vonat előtt még megigyon az ember egy sört. Így aztán nem véletlen, hogy tavaly két alkalommal is kihasználtam ezt a lehetőséget. Akad egy-két jobb boruk (pl. Bock Józseftől, az „Év borásza” titulust 1997-ben elnyerő legendás villányi gazdától) van Lagavulin és Glenfiddich whiskeyjük. Ezt leszámítva meglehetősen kommersz az italválaszték, a sörök tekintében különösen.
Csapon Drehert tartanak, 480 a pohár, 520 a korsó, vagyis még jobban nyomják az embert a korsó rendelése felé, mint a sípályán. Ezzel együtt pohárral kértünk, mert nem vagyunk hívei a pazarlásnak és abban az órában már egyikünk sem kívánt egy egész korsó sört.
A zene hangosabb annál, mint amit mi kedvelünk, s más stílusú is, de hát az ember ne válogasson, amikor az állomás mellett egyetlen kocsma van csak nyitva.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:
Fényképek (6)
Scarabeus Music Cafe Budapest - BelsőScarabeus Music Cafe Budapest - Étel/italScarabeus Music Cafe Budapest - BelsőScarabeus Music Cafe Budapest - Étel/italScarabeus Music Cafe Budapest - BelsőScarabeus Music Cafe Budapest - Külső kép

Scarabeus Music Cafe további értékelései

2015.10.20barátokkal
Átlagos
A Kelenföldi pályaudvar környékén – mint a pályaudvarok vonzáskörzetében általában - van egy sor kocsma. Ezek jó része színvonal alatti persze, de akad köztük néhány átlagos vagy jobbacska egység. Ezek közé tartozik a Szkarabeusz Music Pub, ami már nevéből következően sem nekünk való, de...
Népszerű szállások a környéken
Danubius Hotel Marina Balatonfüred - Hajókázás a Balatonon
Hajókázás a Balatonon
2024.10.13-ig
Danubius Hotel Marina Balatonfüred
75.076 Ft / 2 fő / 2 éj-től all inclusive ellátással
Hotel Calimbra Miskolctapolca - Calimbra legkedvezőbb ár félpanzióval
Calimbra legkedvezőbb ár félpanzióval
2025.01.08-ig
Hotel Calimbra Miskolctapolca
88.400 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Club Tihany Hotel - Napi árak félpanziós ellátással
Napi árak félpanziós ellátással
2024.11.03-ig
Club Tihany Hotel
Kérd ajánlatunkat!