Jó
2025. decemberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2025. december 22.Ajánlom a helyet másoknak is!
Ismét egy újabb sushi étterem Budapesten, ki tudja már számolni, hányadik? Az eredeti terv szerint a régóta bevált Westendes sushizóból akartam vásárolni, de nagyon le volt fosztva a kínálat, hát, óriási ez a válság meg a szegénység... ez van, gondoltam, átsétálok a Teréz körúton lévő, távolságra szintén nem messzi sushi étterembe, ahol már többször is ettünk, illetve rendeltünk. De odáig már el sem jutottam, mivel útközben akadtam bele ebbe a vadonatúj étterembe, gondoltam, megér egy próbát. Összességében hozta az elvárható szintet, a katarzis, a hűha-élmény elmaradt, de árban elfogadható, az ázsiai személyzet igyekvő, bár a magyar nyelvvel gondjaik vannak. A beltér finoman keletiesen dekorált, nincs túltolva. Megérzésem szerint talán vietnámi lehet a csapat, minden esetre biztosan nem japánok, de érzésre talán nem is kínaiak. Az étlapról rendeltem elég sokfélét elvitelre, mondták, hogy mennyi idő alatt lesz készen, így a várakozás ideje alatt még be tudtam szaladni egy boltba is vásárolni pár dolgot. Szépen bedobozoltak, összekészítettek mindent. Volt egy kis gond, mert az egyik különleges sushi rollra kérdés nélkül majonézt tettek a tetejére, így ezt ki kellett cseréltetni.
Nemcsak sushit kínálnak, hanem a többi népszerű ázsiai falatkát is.
Választottam rákos dim sumot (1990 Ft /4 db/adag), lazac makit (1890 Ft/8 db), avokádó makit (1790 Ft/8 db), tigrisrákos nigirit (1590 Ft/2 db), lazacos nigirit (1590 Ft/2 db), Sushi imádó szettet, amelyben 18 db sushi van (6990 Ft), 34 db-os Grand szettet (13990 Ft), a sok csomagolásért összesen 400 Ft dobozdíjat számoltak fel. A wasabi, gyömbér, szójaszósz, teriyaki szósz, pálcika ingyen járt hozzá. Nincs kötelező szervizdíj.
Tetszetős a bejárat melletti kis házioltár, étel- és ital felajánlásokkal. Természetesen a pultról nem hiányzott az integető szerencsehozó macska sem.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Népszerű szállások a környéken
170.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hunguest Bük Bük, Bükfürd?
141.200 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
93.744 Ft / 2 fő / 2 éjtől büféreggelivel