Átlagos
2018. májusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2018. június 17.Nem ajánlom a helyet másoknak!
Az óbudai Aquincum az egyik legjobb múzeum véleményem szerint az országban, rendszeresen visszajárunk a Floralia ünnepségre ide. Korábbi beszámolómban említést tettem róla, hogy a főépületben működő büfé ehhez képest eléggé elmaradt a várakozásoktól, úgy is fogalmazhatnék, hogy nem méltó ehhez a remek helyhez. Nekem úgy rémlik, hogy korábban Hadrianus néven futott a büfé, mindenesetre idén májusban már Seneca Kávézó és Múzeum Bolt néven működött, a blokkon is ez szerepelt.
Talán az üzemeltető változott. A kínálat viszont nem sokat. Konyhát nem működtet(het)nek, ezért leginkább unalmas előre csomagolt készételeket tartanak, köztük Algida jégkrémet, melyekből többet is vásároltunk (390/490 Ft). Helyi "készítmény" a vicces arcot formázó miniszendvics (200 Ft/db) és a Floralia desszert (390 Ft), amely érdektelen csokis sütemény, leginkább egy gyengécske mignonhoz tudnám hasonlítani.
Kevés asztal van, melyek közül az egyiket a személyzet használja prospektusok, reklámanyagok tárolására. A büfé 2 irányból is megközelíthető, kintről a szűk folyosón keresztül, valamint közvetlenül a múzeum üvegaulájából.
A kávé nem minőségi, automatából készült (320 Ft).
Egykedvű kiszolgálás.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Népszerű szállások a környéken
84.960 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
74.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
119.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval