Este a város szélén

Ismeretlen vizeken eveztem a sötétben, dolgom volt Újpalotán, és éppen hazafelé tartottam. A vacsoraidő meg már el is múlt. És akkor szembejött ez a büfé a buszmegállóban. Nyitva van? Nyitva. Láthatóan egy család ült benne, kínaiak voltak mind, gondolom, a tulajék... egy fiatal lány fergeteges táncot lejtett a pult előtt, és úgy rázta a fenekét, nagy terpeszben, mint a feketeafrikai nők. Ez már csak felkelti a figyelmet, nem? Úgy éreztem, hogy leskelődöm a kirakat előtt, de bemenni sem mertem, megszakítani az intim család attrakciót. Aztán mégis, amikor a popórázás abbamaradt, a kilincsért nyúltam. A kínálat szerény volt, de mit vársz este későn Újpalotán egy büfében? Tésztát kértem a szokásos kínálatból valami hússal, aztán majd meglátjuk. Meglepődött a hölgy, aki aranyosan, kínaiasan törte a magyart, hogy nem elvitelre kérem, hanem ott megenném. Nahát! Asztal van, mi az akadálya? Azután megegyeztünk. Megmelegítette, de azért inkább hideg maradt, mint langyos. Egy darabig még kedélyeskedtünk, közben ugyanis elment a család, ittam még egy teát is, és elmentem. Nem gondolnám, hogy bármi okom lenne ide visszajönni, hacsak azért a táncért nem.