Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Érdekes vacsora középkori díszletek között

Sir Lancelot Középkori Lovagi Étterem BudapestSir Lancelot Középkori Lovagi Étterem Budapest a térképen

2018. decemberben, családjával járt ittÉrtékelt: 2019. március 21.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Két ünnep között, 4 főre - asztalfoglalással érkeztünk egy délutáni vacsorára.A „becsekkolás” fura volt. Az étterem bejáratában áll egy hölgy, aki fogadja a vendégeket, majd walkie talkie-val beszól az étterembe, hogy ki érkezett.Nekünk 4-5 percet is kellett kabátban ácsorogva várni, mire végre jött a válasz, hogy bebocsájtást nyertünk. Már azt hittem nem jó a foglalásunk...
A nagyteremben kaptunk asztalt, mivel délután volt nem volt túlzsúfolt, pont kellemes számú vendég tartózkodott az étteremben.
Nagyon hangulatos, valóban belengi valami középkori érzés a helyet. Gyertyák égnek az asztalokon, a falak téglából vannak, rajtuk lovagi díszítő motívumok és oroszlános falikutak.
A falikutak igen praktikusak, mivel csak kés és kanál az evőeszköz, villa nincs, de nem is nagyon kell, mert itt tuti szükség van a kezekre is az evéshez.
A felszolgálás udvarias, kedves és gyors. Az ételek és italok tálalása autentikus, az ételek fém tálakon az italok cserép korsókban érkeznek.
Az ételek elnevezései és leírásai nagyon ötletesek, sajnos a körethez nem tartózik leírás, így azt csak találgattuk mi lehet.
Végül a rendeléskor a pincértől kértünk felvilágosítást mit takar, pl. a lapos halom vagy a hagymával kínoztuk.
Az ételek jó közepesek voltak. A libacomb finom puha ropogós bőrrel, a saslik is ízletes, viszont a harcsa elég ízetlen a mártás sem javít rajta.A hús mennyisége egy kisebb étkűnek – mint én – bőséges, de egy nagy étvágyúnak – mint társaságunkban is volt ilyen - bizony kevésnek bizonyult.A köret ipari mennyiség, rengeteg krumpli – így,úgy elkészítve - és gyümölcsök, zöldségek. Minden tányéron a fele körítés ott maradt, ez felesleges pazarlás.
Nyilván ezzel tudják elérni látványban a bőség érzetét, ami a lovagi lakomákat idézi.
A hangulathoz hozzá tartozik a félhomály, viszont ezt egy kissé túlzásba viszik, egy kicsit lehetne világosabb.
Az ételeket alig lehetett látni a tálakon, mi micsoda.
Szívesen megnéztük volna az étterem többi részét is, de erre sajnos nem volt lehetőség.
Az árak nagyon magasak, más éttermekhez képest dupla árak vannak.
Egyszer érdemes kipróbálni, de nem lesz törzshely.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:
Fényképek (9)
Sir Lancelot Középkori Lovagi Étterem Budapest - BelsőSir Lancelot Középkori Lovagi Étterem Budapest - Étel/italSir Lancelot Középkori Lovagi Étterem Budapest - Étel/italSir Lancelot Középkori Lovagi Étterem Budapest - Étel/italSir Lancelot Középkori Lovagi Étterem Budapest - BelsőSir Lancelot Középkori Lovagi Étterem Budapest - BelsőSir Lancelot Középkori Lovagi Étterem Budapest - Étel/italSir Lancelot Középkori Lovagi Étterem Budapest - BelsőSir Lancelot Középkori Lovagi Étterem Budapest - Belső

Sir Lancelot Középkori Lovagi Étterem további értékelései

2023.12.25családjával
Gyenge
Kétszer voltam ezen a helyen,és másodjára csak azért mentem mert előzőleg mikor barátnőmmel voltam kimondottan jól éreztük magunkat.Megvoltak azok az apró de nem elhanyagolható apróságok amelyek jó pofa hangulatot adnak. Második alkalommal ezért is látogattam vissza ezúttal a fiammal,ez amolyan...
2017.09.29kollégákkal
Szörnyű
Bőségtálat kaptunk a szokásos buciban felszolgált tárkonyos borjúragu leves után. A levesben csak mutatóban úszkált néhány húsdarab, de sebaj, majd a főétel, a sültektől roskadozó tálak enyhítik éhünket. Az alig világításban csak tapogatóztunk s ízlelő bimbóinkkal ismertünk fel étkeket. A...
2017.02.26családjával
Átlagos
Családdal születésnapra ünnepelni mentünk el. A hely érdekes, de nagyon zsúfolt, a falakon fura összeállításban vannak a középkorinak mondott dizájn elemek, mint harci fejsze, visszacsapó íj, dárda, stb. Az étlapot átnézve és az ételekről érdeklődve a pincér javaslatára vegyes tálat rendeltünk....
Népszerű szállások a környéken
Aurora Hotel Miskolctapolca - Aurora napok
Aurora napok
2024.12.21-ig
Aurora Hotel Miskolctapolca
73.200 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Erzsébet Park Hotel Parádfürdő - Kedvezményes pihenés
Kedvezményes pihenés
2024.12.23-ig
Erzsébet Park Hotel Parádfürdő
72.288 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Portobello Hotel Esztergom - Senior kedvezmény 60+
Senior kedvezmény 60+
2024.06.14-ig
Portobello Hotel Esztergom
88.200 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval