A sima egyes

A körúton mászkáltam és ettem volna valamit. Az ilyen-olyan büfék sarkig tárva, kánikula van, a székek, asztalok az utcán, a járművek felkavarják a port, ami esetünkben szárított kutyapiszokkal vegyes... azután leülepszik a por a tányérokra is, és ott esznek. Gondoltam, egy kicsit arrébb megyek. Végig a Wesselényin, forgatom a fejem jobbra meg balra, sehol semmi ehető. Azután az Almássy tér sarkán végre! Afrikai étterem! A jó ég küldte! Hajrá! A legnagyobb várakozással mind az egyen beözönlök, a fekete srác a pultban háttal ül, befelé fordul és a számítógépével matat. Próbálkozom többször egyre hangosabb "hellókkal" meg "jónapotokkal", semmi. Rámnéz, aztán matat tovább. Nézegetem a feliratokat a falon, mit lehet itt enni, telik az idő. Aztán végre feláll a fiú, kijön a pultból, azt hittem, hozzám végre, de kikerült és valami nejlonzacskót túrt az egyik asztalon. Ennyire senkinek ritkán néznek, az biztos. A kezemet széttárva, motyogva kitámolyogtam és elmentem tovább.