Japán Óbudán

Valami konferencia volt az Óbudai Egyetemen, aztán a végén nem szálltam járműre, tegyünk egy sétát Óbudán címmel szivárogtam a város szíve felé. Így esett, hogy elmentem volna a Sushi Sei előtt, de két Gault&Millau sapka az két Gault&Millau sapka, azért már bemegy az ember, ha éhes, ha nem. Én meg egy kicsit az is voltam. Szóval befelé a kellemes, hívogató környezetbe, egyetlen szál vendég sem volt a fő- és mellékhajókban, szabadon ülhettem a kirakatba, hogy a járókelők megfigyelhessenek, hogy hogyan eszem. Egy ránemre nagyon kedvem támadt, ez egy, az értékelő kollégák által lelkesen támogatott hely, hol egyen az ember egy jó ráment, ha nem itt? De itt ezt az anyagot nem így hívják, hanem úgy, hogy Sukiyaki nabe, (emlékezzünk a retró dalszövegre: mi az a Sukiyaki, japánul sült hús egy nyárson a Sukiyaki) szóval a régi dalban sülthús nyárson, itt a tányérban meg nagyon jó leves. Komolyan mondom, az egyik legjobb rámen! Marhahússal és rák tempurával van, udon-tésztával, sötét, sűrű alaplében, sok zöldséggel, igazi lakoma! Mert jelentős mennyiség. Kis kimcshit is adnak hozzá, meg porított erőspaprikát, tetszés szerint. Nagyon jó öröm vadászgatni benne a falatokat. A két sapka jogos. Az étterem kifogástalan, a koszt pompás, az ára ehhez mértem viszonylag húzós. mert akkor ezt a tál levest 7500 forintért főzik és mérik tálba, de nem is ettem mást, ennyi volt a zsákmány. Rájön még 900 forint szervizdíj, szóval így már 8400. És mégsem bántam meg, hogy betértem ide. (A zenét azt húzzuk le, igaz, autentikus hangulatot próbált adni háttérként az ételhez, de egy végtelenített dallamsor volt, ugyanaz a motívum ismétlődött ezerszer, szóval ez mínusz 1, mert egy idő után ráterhelődik az agyadra)